Válogatott: Szoboszlai a mezőny ura, hárman 8-as átlag felett

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 14:15
null
Szoboszlai Dominik kimagaslott a mezőnyből az olvasóink szerint (Fotó: AFP)
Olvasóinkat szavazásra buzdítottuk a magyar labdarúgó-válogatott törökországi Nemzetek Ligája-selejtezőjét követően. Az időnként kifejezetten jól játszó csapat tagjai remek átlagokat kaptak, a legjobban az 1–0-s siker egyetlen gólját szerző Szoboszlai Dominik zárt.

 

A 80. percben, 30 méterről bődületes nagy szabadrúgásgólt jegyző középpályás 9062 osztályzat mellett közel kilences (8.95) átlagot kapott, ami még az amúgy remek értékek közül is jócskán kilóg.

Mellette a lendületesen futballozó, kapufáig jutó Holender Filip (8.09) és a szabadrúgást felfutásával előkészítő, fejesével veszélyeztető és hátul is biztos pontnak számító Willi Orbán (8.15) végzett nyolcas átlag felett.

Nem sokkal maradt el ettől a Szalai Attila (7.97), Gulácsi Péter (7.93), Nagy Ádám (7.91) trió sem, rajtuk kívül pedig még Sallai Roland (7.82) és Fiola Attila (7.61) is 7.5 felett zárt.

A mieink vasárnap 18 órától a csoportot szintén sikerrel kezdő Oroszország legjobbjait fogadják. A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 3. CSOPORT
1. FORDULÓ

TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)
Sivas, zárt kapuk mögött. Vezette: Artur Dias (portugál)
Törökország: Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhan, Yandas (Kahveci, 58.) – Kutucu (Yazici, a szünetben), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) – Yilmaz. Szövetségi kapitány: Senol Günes
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Sigér (Schäfer, 60.), Holender – Sallai (Kalmár, 81.), Szoboszlai – Szalai Á. (Nikolics, 70.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai (80.)

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3., 20.45:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6., 18.00: Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország

EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)
Október 8.

Időpont később: Bulgária–Magyarország
November 12.
Időpont később:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek

Szoboszlai tanácsai a Liverpoolba igazoló Pécsinek: „Gyere és élvezd! Dolgozz mindennap keményen!”

Magyar válogatott
2025.06.14. 06:00

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

A két gólszerzőt látták a legjobbnak olvasóink az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.11. 13:54

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik