Jöhet a folytatás! – Malonyai Péter jegyzete

A csütörtöki törökországi siker nyomán lett igazán tétje a mai, Oroszország elleni meccsnek. Olyannyira, hogy túlmutat azon, a Nemzetek Ligájában mérkőzik meg egymással a két csapat. Mert ugyebár a magyar fiúk emlékezeteset produkáltak Sivasban, aminek következménye, hogy mindenki várja a folytatást.

Hogy miről is van szó, arról árulkodó Marco Rossi véleménye, aki kijelentette, hogy amióta ő a kapitány, a törökök elleni első félidő volt a legjobb produkciója csapatának. Én hozzáteszem, a második felvonással sem volt baj, ám e kiegészítésnél fontosabb, hogy Rossi azzal folytatta, jó játékkal kivívott döntetlen nem lenne rossz eredmény vasárnap este.

Hát... Annyiban igaza van, hogy az oroszok a 38., mi az 52. helyen állunk a FIFA-ranglistán, s ők azért gyakrabban szereplői a világ- és Európa-bajnokságoknak, mint mi, ám ha már ranglistázunk, megemlítendő a legyőzött törökök helyezése is: 29.

Arról nem beszélve, hogy a heti 1–0 nem csupán nálunk mutat túl önmagán. Senol Günes török kapitány például nem keresett mentségeket (zárt kapu, koronavírus satöbbi) határozottan jelentette ki, hogy mi voltunk a jobbak, és még rátette, amit akkor szoktak mondani az edzők, amikor nagy a blama: „Én vagyok a kapitány, enyém a felelősség.”

És ha már kapitányok, az oroszoké, Sztanyiszlav Csercseszov kiemelte, hogy figyelniük kell a szabálytalanságokra, mert ha jó a lőtáv, jön Szoboszlai Dominik, és...

A többit láttuk (többször is...) a törökök ellen.

Ha nem a sivasi csapatról lenne szó, most illene mentegetőznöm az elvárásaim miatt, meg kapnék is hideget-meleget, hogy miért rakok terhet a „fiúk” vállára, ráadásul nem csupán az eredmény, hanem a játék tekintetében is.

Nos, meggyőződésem, hogy Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Holender Filip vagy hogy hátrébb is nyúljak, Gulácsi Péter, Sigér Dávid és Willi Orbán nem teherként tekint a várakozásra, hanem – lehetőségként. Arra, hogy újra bizonyítsák, hogy mit tudnak. Megvan hozzá a bátorságuk, akárcsak a többieknek, a látottak alapján nekik elhiszem, hogy nem csupán az illendőség kedvéért mondják: szeretnek futballozni.

No lám, elég egyetlen szép este, máris magasra helyezem a mércét – én is. Igen, kevés kell a lelkesedéshez, ha többnyire csak a remény az osztályrészünk.

Ám ez sem lehet teher, legfeljebb felelősség.

A szakmájukban jeleskedő férfiaktól igazán elvárható.