MLSZ: rendhagyó közgyűlésre készül a futballszövetség

K. Zs.K. Zs.
2020.04.14. 12:28
null
Általában így zajlik – most másképp lesz (Fotó: Nemzeti Sport, 2015)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a terveknek megfelelően április 21-én 10 órai kezdettel megtartja éves küldöttközgyűlését.

 

Magyarország Kormánya a koronavírus-járvány miatt 2020. március 11-én Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A kormányrendelet értelmében személyes jelenlét mellett a küldöttközgyűlés nem tartható meg, de lehetőség van elektronikus formában megtartani azt. Az MLSZ Elnöksége ezért úgy határozott, a közgyűlésre elektronikus formában kerül sor – olvasható a szövetség honlapján.

Az MLSZ honlapján elérhető, a küldötteknek szóló tájékoztatóból kiderül, hogy a jelenlegi elnök, Csányi Sándor lesz az egyetlen elnökjelölt a közgyűlésen, és ugyanarra a nyolc személyre érkezett jelölés az elnökségi tagságra, aki eddig is az elnökség tagja volt. Vagyis, ha a küldöttek ismét megválasztják őket, akkor Csányi Sándor mellett Anthony Radev, Balogh Gabriella, Bánki Erik, Berzi Sándor, Dankó Béla, Garancsi István, Nyilasi Tibor és Török Gábor is folytathatja a munkát az MLSZ elnökségében. A jelölések alapján ugyancsak változatlan összetételű maradhat a felügyelő bizottság is.

A Nemzeti Sport nemrégiben összeállítást készített arról, miként hat a koronavírus-járvány a hazai sportági közgyűlésekre – azt a cikkünket ide kattintva olvashatják el.

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55