Koronavírus: Szalai Ádám üzent, 30 millióval segít a válogatott és az MLSZ

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 15:55
null
A magyar válogatott, az MLSZ és a Játékidő Alapítvány közös adománnyal segíti az egészségügyben dolgozókat (Fotó: Tumbász Hédi)
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott és a német élvonalbeli Mainz csatára a hivatalos Facebook-oldalán egy videoüzenetben jelentette be, hogy válogatottbeli csapattársaival, a Magyar Labdarúgó-szövetséggel és a Játékidő Alapítvánnyal közösen összesen 30 millió forintos adománnyal segítik a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben.

„Az egészségügyben dolgozók ezrei hetek óta dolgoznak önzetlenül a koronavírus megfékezésén és a betegek ellátásán. Munkájuk és odaadásuk felbecsülhetetlen, ezért a magyar válogatottbeli csapattársaimmal, a Magyar Labdarúgó-szövetséggel és a Játékidő Alapítvánnyal közösen úgy döntöttünk, hogy összesen 30 millió forintos adománnyal segítjük a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját. A járvány megfékezése csak együtt sikerülhet!” – írta Szalai Ádám a Facebookra.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27

Gianni Infantino: Aki szereti a futballt, hálás lehet a magyaroknak!

Magyar válogatott
2026.01.19. 22:57
Ezek is érdekelhetik