Válogatott: Nagy Zsolt készen áll arra, hogy kezdjen Walesben

NAGY-PÁL TAMÁS, PUSZTAI VIOLANAGY-PÁL TAMÁS, PUSZTAI VIOLA
2019.11.16. 09:16
Marco Rossi mindkét újonccal, Nagy Zsolttal és Szalai Attilával is elégedett volt az Uruguay elleni felkészülési mérkőzésen, sőt, a sajtótájékoztatón elárulta, Nagy valószínűleg játszik a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőn is. A Puskás Akadémia védője az NSO Tv-nek elmondta, készen áll arra, hogy kezdőként lépjen pályára Cardiffban, mint ahogy az Apollon Limassol légiósa is. 



„Nem remegett a lábam, amikor pályára léptem,
de előtte természetesen volt bennem egy pozitív drukk, kicsit izgultam. Úgy érzem, készen állok arra, hogy játsszak Wales ellen, de ez nemcsak tőlem, hanem a társaktól is függ”
– mondta Nagy.


„Nem remegett a lábam, amikor pályára léptem,
de előtte természetesen volt bennem egy pozitív drukk, kicsit izgultam. Úgy érzem, készen állok arra, hogy játsszak Wales ellen, de ez nemcsak tőlem, hanem a társaktól is függ”
– mondta Nagy.

Az U21-es válogatottból felhívott Szalai Attila ugyancsak jól érezte magát a Puskás Aréna pályáján, s úgy érzi, mindent megtett, amit tudott. A fiatal védő szintén nem riadna meg, ha az Eb-selejtezőn is számítana rá Marco Rossi.

Videónkban arról is beszélnek, milyen volt 65 ezer ember előtt játszani a nemzeti stadionban, illetve befogadták-e őket a csapattársak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Uruguay 1–2
(Szalai Á. 24., ill. Cavani 15., B. Rodríguez 21.)
Budapest,Puskás Aréna,65 114néző.V:Skomina (szlovén)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
10 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
12 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
14 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
15 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
22 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
23 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
Tegnap, 22:45

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
Tegnap, 19:33