Válogatott: Baráth a Honvédnál készül a sorsdöntő meccsre

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 14:53
null
Baráth Botond talán már az Eb-re vezető utat mutatja (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos oldalán tudatta, hogy minden akadály elhárult, így a Sporting Kansas Citynél futballozó Baráth Botond a kispesti klubnál készül a november 19-én sorra kerülő, Wales elleni Eb-selejtezőre.

 

„Tekintettel a válogatott két novemberi mérkőzésére, arról szó sem lehet, hogy leálljak, ezért kértem edzéslehetőséget korábbi klubomnál, a Honvédnál. Kispesti részről nincs ennek akadálya, ám Kansas Cityből még nem érkezett meg az engedély. Tudomásom szerint a Sporting részéről sem vetődött fel kifogás, de az ügyintézés – mivel a Major League Soccert is bele kell vonni – némi időbe telik. Ha minden igaz, már nem kell sokat várnom, egy-két napon belül minden rendben lesz”mondta korábban a Nemzeti Sportnak Baráth Botond.

A 27 éves védő 2018 decemberében, 11 esztendő után távozott a Honvédtól, amelynek színeiben 2012-es bemutatkozását követően 159 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, és hat gólt szerzett.

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 7 4 2 1 14– 6 +8 14
2. MAGYARORSZÁG 7 4 3 8– 9 –1 12
3. Szlovákia 6 3 1 2 10– 8 +2 10
4. Wales 6 2 2 2 6– 6 0 8
5. Azerbajdzsán 6 1 5 5–14 –9 1

EB 2020, SELEJTEZŐ
Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–Magyarország 1–3 (Emreli 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Sheydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
Magyarország–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
Szlovákia–Horvátország 0–4 (Vlasic 45., Perisic 47., B. Petkovic 72., Lovren 89.)
Wales–Azerbajdzsán 2–1 (Pashayev 26. – öngól, Bale 84., ill. Emreli 59.)
Szeptember 9., hétfő
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1 (Khalilzade 72., ill. Modric 11. – 11-esből)
Magyarország–Szlovákia 1–2 (Szoboszlai 50., ill. Mak 40., Bozeník 56.)
Október 10., csütörtök
Horvátország–Magyarország 3–0 (Modric 5., Petkovic 24., 42.)
Szlovákia–Wales 1–1 (Kucka 53., ill. Moore 25.)
Október 13., vasárnap
MAGYARORSZÁG–Azerbajdzsán 1–0 (Korhut 10.)
Wales–Horvátország 1–1 (Bale 45+3. ill. Vlasic 9.)
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
11 órája

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14
Ezek is érdekelhetik