Kínos szlovák vereség: négy góllal kaptak ki odahaza a horvátoktól

EB-SELEJTEZŐK
E-CSOPORT
Szlovákia–Horvátország 0–4 (Vlasic 45., Perisic 47., B. Petkovic 72., Lovren 89.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A NEMZETI SPORTOT A HELYSZÍNRŐL TUDÓSÍTOTTA: PIETSCH TIBOR (összefoglaló), TÖRÖK ATTILA (fotó).

„Isten, áldd meg a magyart!”
Harmincöt kilométerre jártunk Nagyszombattól, amikor a Himnusz első sorával találkoztunk – az út mentén felállított méretes választási plakáton.

Jó jelnek vettük.

Csak azt nem tudtuk hirtelen eldönteni, milyen eredmény jelentene nekünk áldást a Szlovákia–Horvátország Európa-bajnoki selejtezőn. Hosszas tanakodás után – miközben a magyar válogatott egyik stábtagjával is konzultáltunk – arra jutottunk, a horvát győzelem lenne talán a kedvezőbb végkimenetel.

Ha a fair play díjra nem is pályáztunk ezzel, Szered környékén már abban bíztunk, hogy a hazaiak három „veszélyeztetett” játékosa – Marek Hamsík, Juraj Kucka és Denis Vavro – közül egy, esetleg kettő, uram bocsá' három is begyűjti a harmadik sárga lapját, s így lemarad a budapesti mérkőzésről. Csakhogy menet közben az is eszünkbe jutott, hogy a szlovákok cseh szövetségi kapitánya, Pavel Hapal azt pedzegette a minap, számukra a hétfői összecsapás egy fokkal fontosabb, mint a pénteki, így azt sem zártuk ki, hogy biztos, ami biztos alapon az eltiltás szélén álló futballisták közül pihentet egyet-kettőt.

Már megérkeztünk a City Arenába, sőt a rendőröknek köszönhetően a vendégszurkolók számára fenntartott parkolóban le is állítottuk magyar rendszámú autónkat, amikor a kezdő tizenegy(ek)ről még nem volt hír. Hovatovább arról sem érkezett jelentés, hogy a két nemzet fanatikusai összetűzésbe keveredtek volna, holott az ökölpárbajnak különösebb akadálya nem lett volna, szűk két órával a kezdés előtt szabadon sétálgattak a horvát hívek a szlovákok között.

A biztonsági intézkedések láthatóan kevésbé voltak szigorúak, mint március 21-én, amikor a magyar szurkolósereg járt erre, mi több, a házigazdák még arról is gondoskodtak, hogy egy horvát színpadot felhúzzanak a stadion mellett. Szóltak is a népdalok, előbb egy – restelljük, de számunkra ismeretlen – előadó, idővel pedig több száz piros-fehérbe öltözött drukker jóvoltából.

Danolásztak becsülettel, ha pedig úgy érezték, kiszáradt a torkuk, tettek arról, hogy ez érzés gyorsan elmúljon. Egyszerűbben fogalmazva: nyelték a sört, mint kacsa a nokedlit.

Különösebben az sem zavarta őket (valójában egyáltalán nem), hogy amikor felcaplattak a lelátóra, kiderült, Hamsík, Kucka és Vavro is kezdőként jut szóhoz. Az már inkább aggodalmat keltett köreikben, hogy Ivan Rakiticre, Mateo Kovacicra és Andrej Kramaricra sem számíthatott Zlatko Dalic, de legalább a hét elején még kisebb sérüléssel küszködő Luka Modric vállalta a játékot. Dejan Lovrennek is bizalmat szavazott a Horvátországot tavaly nyáron világbajnoki ezüstéremig vezető szövetségi kapitány, ami máskor nem érdemelne említést, de most igen: a védő úgy érkezett a válogatotthoz, hogy ebben a szezonban egy percet sem játszott klubjában, a Liverpoolban.

Csalódottságát csak fokozza, hogy bár a több játéklehetőség reményében hajlott volna arra, hogy elhagyja a BL-győztes alakulatot, a kérőre hiába várt…

Viszont az első horvát helyzetre egy percet sem kellett várni, csakhogy Dubravka nyomban jelezte, hogy jó formában van: könnyedén hárította Vlasic kísérletét. A másik oldalon Róbert Mak akart nagyot alakítani, de a játékvezető nem „ette meg” a tizenhatoson belüli műesését, tulajdonképpen még „mákja” is volt, hogy megúszta sárga lap nélkül. Hanem amit a szlovák csapat megúszott a 8. percben… Előbb Modric lövése szállt centikkel fölé, majd – egy hazai labdaveszés után – Brozovic a lécet találta telibe. Válaszul Mak megmutatta, hogy futballozni is tud, ám az ő próbálkozását a Ferencváros–Dinamo Zagreb párharcból ismerős Livakovic hatástalanította. És még tíz perc sem telt el…

A második tíz perc kevesebb izgalmat hozott, vagy fogalmazzunk úgy, hogy az erős kezdést némi visszaesés követte. A horvátok többet birtokolták a labdát, ebből kifolyólag többet is támadtak, de ez idő tájt nem jelentettek nagyobb veszélyt a kapura. Perisic így is kalamajkát okozhatott volna, igaz, a saját kapuja előtt, szerencséjére rossz passzát követően Brozovic egy ütemmel hamarabb ért a labdára, mint Rusnák. Ha utóbbi pöcköli el, három szlovák játékos vezethette volna a labdát Livakovicra…

El kell ismerni, taktikusan futballozott Pavel Hapal együttese. Nagyobb kockázatot nem vállalt (Hamsík rendre visszahúzta a lábát, ha „csínes” szituációba került…), ugyanakkor megbecsülte a megszerzett labdát, okosan járatta, hogy aztán a védők mögé „beütve” a jobb szélen Makot vagy a bal oldalon Rusnákot hozza játékba. Ha mindenáron hibapontot akartunk keresni a hétfői vetélytársnál, hátul találtuk meg: a védelem tagjai nemegyszer bizonytalannak tűntek. Azzal például, hogy a 29. percben miként hagyták teljesen egyedül Vidát három méterre a kaputól, aligha tudnak elszámolni, mindenesetre hatalmas kő eshetett le a szívükről, amikor a horvát bekk gyakorlatilag kihagyta a kihagyhatatlant.

Hogy senkitől sem zavartatva bombázta fölé a labdát, kis híján megbosszulta magát: a következő percben Duda cikázott végig a horvát védőkön, de a látványos egyéni akcióra nem tudta feltenni a koronát. Ha hiszik, ha nem, a következő percben Petkovic überelte Duda produkcióját, egyik hátvédet ültette le a másik után, azonban a befejezésbe nála is hiba csúszott – Dubravka újfent szépen védett. Amikor pedig már a Newcastle United kapuvédője is tehetetlen volt, csapatát kisegítette a kapufa: a 35. percben Perisic dühönghetett amiatt, hogy a nagyszombati pályán kissé alacsonyan van a léc…

Az első félidő mégsem ért véget horvát gól nélkül: Vlasic lövése után már sem Dubravka, sem a kapufa nem „mentett” – a vb-második megérdemelten vonult előnnyel a szünetre.

A szpíker még be sem mondta, hogy a folytatásra Rusnák helyére Bozeník állt, amikor Perisic megduplázta a látogatók előnyét. A hétfői meccset szem előtt tartva nem árt megjegyezni, a gól előtt a horvátok nem először kényszerítették bele hibába a szlovákokat a saját térfelükön – utóbbiak csak találkoztak újra a labdával, amikor a kapujukból kiszedték.

Ha ezzel még nem is dőlt el a meccs, érezhető volt, hogy a hazai együttes „elengedte” – élünk a gyanúperrel, hogy már a mieink elleni mérkőzésre tartalékolt. Más kérdés, hogy a 18 098 nézőből ez legfeljebb a kétezer horvát szurkolónak tetszett, a szlovák szurkolók szektorából időnként felharsant a fütty. A 72. percben már többen hazaindultak, miután Petkovic végképp lezárta a találkozót. Onnantól fogva mindenki a lefújást várta, kivéve Lovrent, aki a 89. percben jelezte, a válogatottban akkor is lehet rá számítani, ha a klubjában mellőzik.

Amikor felharsant a hármas sípszó, nem volt nehéz megállapítani, hogy Horvátország megérdemelten nyert 4–0-ra.

Halkan tesszük hozzá, hogy hétfőn mi egy szerény 1–0-val is beérnénk…

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A NEMZETI SPORTOT A HELYSZÍNRŐL TUDÓSÍTOTTA: PIETSCH TIBOR (összefoglaló), TÖRÖK ATTILA (fotó).

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Wales–Azerbajdzsán 2–1