Több mint futball – Pór Károly jegyzete

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 23:15

Annak, aki nem jár rendszeresen futballmérkőzésre és nem élte át testközelből a magyar labdarúgás elmúlt harminc évét, nagyon nehéz elmagyarázni, honnan ez a szenvedély, ami még mindig jellemzi a magyar szurkolókat. Hogy lehet az, hogy miközben a magyar NB I-ben még mindig nagyon ritka a telt házas meccs, a válogatott rendre tömött lelátók előtt játszhat, és a Szlovákia elleni Eb-selejtezőt megelőzően két óra alatt elfogyott az összes jegy? És ugyan miért utazik valaki mozgáskorlátozottként a Csallóközből Budapestre, hogy aztán a kerekesszékében ülve, görögtűzzel a kezében guruljon a stadionhoz, és belekiabálhassa az éterbe: „Ria, ria, Hungária!”

Azt is nehéz elmagyarázni a „nem beavatottaknak”, miért emel egy többemeletnyi, Mátyás királyt ábrázoló drapériát a meccs előtt a magasba a magyar szurkolótábor. Miért énekelik meglett férfiemberek egy futballmeccsen felváltva a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt és az Éjjel soha nem érhet véget című kilencvenes évekbeli popslágert?

Aztán azt is nehéz megértetni a kívülállóval, hogy van az, hogy két éve a Feröerrel szembeni 1–0-s győzelem alkalmával a szurkolótábor fütyült, míg most, a nagy ellenlábas Szlovákia ellen a vereség után is megtapsolta a csapatot, végig űzte-hajtotta a játékosokat – akik mentek is becsülettel, csak sajnos nem fociztak igazán jól.

Mi, akik legalább húsz-harminc éve követjük a válogatott minden rezdülését, pontosan tudjuk, Magyarországon a labdarúgás sokkal többről szól, mint pusztán a futballról. A meccseken tapasztalható szurkolói szenvedélyben minden benne van, ami a magyar embereket jellemzi.

Határtalan szeretettel és határtalan dühvel egyformán találkozni a lelátón, a történelemhez való hozzáállást pedig már a meccsek elején felhangzó Himnusz meghatározza. Egyúttal tiszteljük a múltat, a hagyományokat, ebbe simán belefér, hogy a szurkolók népdalokat énekeljenek, de szeretünk álmodozni, kikapcsolódni és összekötni olyan dolgokat, amelyek olyan távol vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Azt pedig az anyaországi magyaroknak nehéz elmagyarázni, mit jelent határon túli magyarnak lenni. Mit érezhet az az ember, akit a helyi többség idegennek tekint a saját szülőhazájában, ott, ahol az ősei születtek és éltek ki tudja, mióta? Mit jelent nekik Magyarországra jönni és beállni a vendégszektorba, mert ők valójában itt sem érezhetik itthon magukat.

Miattuk igazán fájó a vereség, és miattuk is kell küzdeni az Eb-ért, ahol nem lesz vendégszektor, ott már, ahogy 2016-ban is láthattuk, összekapaszkodva szurkol egy egész nemzet – mert nálunk a labdarúgás tényleg több mint futball, több mint sport...

Legfrissebb hírek

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
21 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49
Ezek is érdekelhetik