Futsal: Szlovéniát is legyőzte a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 20:54
null
Szerdán, Kuvait ellen már a tornagyőzelem lesz a tét (Fotó: Mlsz.hu)
A magyar férfi futsalválogatott a bosnyákok és a görögök után a szlovénokat is legyőzte a poreci nemzetközi tornán. Turzó József csapata Bosznia-Hercegovinát szombaton 5–3-ra, a görögöket vasárnap 1–0-ra verte, hétfőn pedig a magasabban jegyzett Szlovénia ellen nyert szintén 5–3-ra.

 

A magyar válogatott ezúttal is hatékony védekezéssel kezdett, már az ellenfél kilencesénél nyomást gyakorolt a szlovén játékosokra, és Dróth Zoltán révén a 2. percben megszerezte a vezetést. A gól után is a magyar válogatott akarata érvényesült, ennek eredményeképpen Rábl János találatával a 11. percben megduplázta az előnyt. Ezt követően az egyéni hibákat kihasználva Szlovénia a félidőre egyenlített 2–2.

A 23. percben Dróth góljával a magyarok visszavették az előnyt, majd a 28. percben Harnisch Ákos, néhány perccel később Nagy Imre vette be a szlovén kaput, 5–2-re alakítva az állást. Szlovénia nem tudott felzárkózni, az utolsó másodpercben lőtt ugyan egy gólt, ezzel alakult ki az 5–3-as végeredmény.

„Sokkal jobb ritmusban, koncentráltabban játszottunk, mint az előző mérkőzésen, néhány egyéni hiba becsúszott ugyan, de dolgozunk azon, hogy minél előbb kiküszöböljük ezeket. Ez volt a nyolcadik mérkőzése a válogatottnak, mióta együtt dolgozunk, és most játszottuk a legdinamikusabb, legszervezettebb futsalt. Kidolgozott helyzetből kevés gólt kapunk, és vannak ugyan hibáink, a következő időszakban igyekszünk kijavítani ezeket. Külön örülök, hogy a fiataljaink éltek a lehetőséggel, ezúttal is igyekeztünk minél több játékpercet adni nekik, és nagyszerűen helytálltak” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány.

A magyar válogatott a keddi szünnap után szerdán, Kuvait ellen fejezi be szereplését és pontszerzés esetén biztosan megnyeri a tornát.

FUTSAL
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szlovénia 5–3
(2–2)

Legfrissebb hírek

Idegenben is nyert a Veszprém, egy lépésre került a futsal NB I bajnoki címétől

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 23:14

Futsal NB I: a bronzcsata második meccsét is megnyerte a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 21:25

A Veszprém simán megverte a Kecskemétet a futsal NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:44

A Nyíregyháza került előnybe a futsal NB I bronzcsatájában

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 22:57

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05
Ezek is érdekelhetik