Ha szabad javasolni, felejtsük el a Nemzetek Ligáját. Három forduló elteltével a harmadik helyen áll a magyar válogatott, ennél is nagyobb baj, hogy a tabellát vezető Finnországgal szemben már hat pont a hátránya. A csoportelsőség megszerzésére „fél távnál” kevés esélye van, arra pedig még kevesebb, hogy az első lehetőséggel élve, vagyis a sikeres NL-szereplésnek köszönhetően biztosítsa helyét a 2020-as Európa-bajnokság résztvevői között. Mondjuk ki: az athéni vereséggel ez a hajó elúszni látszik. Persze valami csoda folytán még visszafordítható, de maradjunk a realitás talaján: a magyar válogatott aligha a Nemzetek Ligáján keresztül vívja ki, hogy – házigazdaként... – pályára léphessen a két év múlva esedékes kontinenstornán.
A remény ugyanakkor él. Vitathatatlan, Marco Rossi színre lépésével valami elkezdődött. Amint az is nyilvánvaló, hogy az elődje, Georges Leekens „uralkodása” alatt eltelt nyolc hónap úgy, ahogy volt, ment a kukába. Meglehet, Marco Rossinak és csapatának éppen ez a nyolc hónap és az abban az időszakban lejátszott négy felkészülési mérkőzés hiányzott ahhoz, hogy Finnországban és Görögországban ne szenvedjen szoros, de fájó vereséget.
Az olasz szakembernek nem adatott meg, hogy tét nélküli meccsen mérje fel együttesét, mindjárt fejest kellett ugrania a mély vízbe. Az eredmény ismert: Tamperében és Athénban egyaránt kikapott a válogatott. Vereség és vereség között azonban volt különbség, október 12-én lényegesen jobban futballoztak Kádár Tamásék, mint szeptember 8-án, hovatovább a szövetségi kapitány megítélése szerint a szeptember 11-én mutatott játékukat is felülmúlták – holott aznap este 2–1-re legyőzték a görögöket.
A sorozatból három mérkőzés van hátra, ha a fejlődés folytatódik, a végére jó kis csapat alakulhat ki. Jelen helyzetben talán nem is az a legfontosabb, hogy a C-liga 2. csoportjában hányadik helyen zár a magyar válogatott – bár a különböző számítások és rangsorok miatt ez sem mindegy. Sokkal inkább az, hogy amikor november 18-án lefújják a Finnország elleni meccset, Marco Rossi úgy álljon fel a kispadról, hogy az első számú kapustól kezdve az utolsó cseréig tisztában legyen azzal, kikkel indulhat csatába a jövő márciusban kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön.
Másként fogalmazva: figyelembe véve az imént taglalt esélyeket, a hátralevő három csoporttalálkozó hiába megy tétre, a felkészülés részeként is érdemes rá tekinteni. A gondolat mellesleg nem ördögtől való. „A mi fókuszunkban az Európa-bajnokság áll, nem a Nemzetek Ligája” – olvashatták lapunk keddi számában Zlatko Dalic szavait, aki a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott szövetségi kapitányaként kétségkívül jól ismeri a széljárást.
Ha az egyik hajó el is ment, jöhet egy másik.