Futsal: kikapott a lengyelektől a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.26. 18:13
Címkék
A magyar férfi futsalválogatott a lengyelek elleni vereséggel fejezte be szereplését a csehországi Négy Nemzet Tornáján.

A magyar válogatott a csehek és a szlovákok ellen is sokáig vezetett, ám a lengyelek elleni találkozón ez nem sikerült. Az első félidő végén, mindössze tíz másodperccel a szünet előtt egy sarokrúgást követően Lengyelország előnybe került. A második játékrész elején a magyar csapat támadásban kapus nélkül, az emberelőnyös helyzetek gyakorlására fókuszált, s ezt kihasználva az ellenfél megszerezte a második gólját. A szépítés végül egy öt a négy elleni akció végén Dávid Richárd találatával sikerült, az egyenlítés azonban már nem jött össze.

„Tompábbak voltunk, mint az első két mérkőzésen, mentálisan és fizikailag is elfáradtak a játékosok az elmúlt napokban, ezért hiába tartottuk jól magunkat, egy pontrúgás után nem tudtunk megfelelően koncentrálni, és az első félidő végén gólt szerzett az ellenfél. A folytatásban gyakoroltuk az öt a négy elleni játékot, ebből kaptunk is, rúgtunk is egy gólt. Az egész tornán stabilak, egységesek voltunk, és kipróbálhattunk néhány fiatal játékost is. Jó úton haladunk, de nagyon sok munkára van szükség a további előrelépéshez” – értékelt a mérkőzés után Turzó József szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A torna záró meccsén a csehek 3–3-as döntetlent játszottak a szlovákok ellen.

VISEGRÁDI NÉGYEK TORNÁJA, NYMBURK
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 1–2 (0–1)

Magyarország: Varsányi Áron – Dávid Richárd, Bencsik Roland, Boromisza Dániel, Dróth Zoltán. Cserék: Pallai Gábor, Komáromi Péter, Klacsák Bence, Harnisch Ákos, Siska Gergő, Tatai József, Sánta Attila, Sáhó Kristóf, Vas Ádám

A TORNA VÉGEREDMÉNYE
1. Csehország
3
1
2

13–12
5
2. Szlovákia
31
1
1
10–9
4
3. Lengyelország
31
1
1
9–10
4
4. Magyarország31

2
9–10
3

 

Legfrissebb hírek

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

A magyar női futsalválogatott ötödik lett a horvátországi felkészülési tornán

Magyar válogatott
2026.06.21. 15:42

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 15:14

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 21:06

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 20:07

Fordított az Újpest, megőrizte pályaelőnyét a Nyíregyházával szemben a futsal NB I döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 20:38

Futsal NB I: kiütéses sikerrel egyenlített a döntős párharcban a Nyíregyháza az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 22:09
Ezek is érdekelhetik