MLSZ: Marco Rossi veszi át a magyar válogatott irányítását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 19:28
null
Marco Rossi veszi át a válogatott irányítását (Fotó: mlsz.hu)
Marco Rossi veszi át a magyar labdarúgó-válogatott irányítását – számolt be róla a magyar szövetség a hivatalos honlapján. A Nemzeti Sport már a hivatalos bejelentés előtt is úgy értesült, hogy az olasz szakember a legesélyesebb jelölt a posztra, és most beigazolódott az információ. Rossi 2020 nyaráig írt alá, az MLSZ továbbra is a 2020-as Európa-bajnokságra való kijutást várja el a nemzeti csapattól.

Már korábban megírtuk, az MLSZ-nél döntöttek Leekens menesztéséről. Ezután pedig jeleztük, hogy Marco Rossi, a Honvédot tavaly 24 év után bajnoki címre vezető, majd a DAC-nál dolgozó szakember az első számú jelölt a posztra.

SZAVAZÁS

Ön szerint mire megy Marco Rossival a magyar válogatott?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Sajtóhírek szerint Rossi menedzsmentje délelőtt egyeztetett az MLSZ illetékeseivel, majd ezt követően információnk szerint már a DAC-cal is kapcsolatba lépett az olasz szakember képviselője. Arról érdeklődött, hogy milyen feltételekkel tudná felbontani az edző a szerződését a dunaszerdahelyi klubnál.

Az MLSZ a váltás indoklásában kifejti, hogy a „Georges Leekens által összeállított és irányított, különböző összetételű csapatok a lejátszott négy felkészülési mérkőzésen nem voltak eredményesek, és játékban sem mutattak határozott fejlődést. Noha akadtak a négy mérkőzésen elfogadható, illetve biztató időszakok a játék tekintetében, összességében nem volt tapasztalható olyan tartós, biztos előrelépés az együttes teljesítményében, amely alapján kijelenthető lenne, hogy megvan a csapat gerince és játéka a Nemzetek Ligájára. Sem a fiatalítás, sem a játékstílus kialakítása nem haladt az előzetesen elvárt ütemben. Ezek alapján az MLSZ elnöksége megállapodott Georges Leekensszel szerződése felbontásáról. Az MLSZ elnöksége továbbra is elismeri Leekens szakmai felkészültségét, emberi kvalitásait és megköszöni eddigi erőfeszítéseit. A belga szakember nem tart igényt végkielégítésre.”

Leekens a kinevezése után négy felkészülési mérkőzésen irányította a magyar válogatottat, amellyel három vereség mellett mindössze egy döntetlent ért el.

LEEKENS NÉGY MECCSE A MAGYAR VÁLOGATOTT ÉLÉN
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 23. (péntek):
MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 2–3
Március 27. (kedd):
MAGYARORSZÁG–Skócia 0–1
Június 6. (szerda):
Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG 1–1
Június 9. (szombat):
MAGYARORSZÁG–Ausztrália 1–2

Az MLSZ elnöksége elismeri, hogy „Georges Leekens és a mindenkori szövetségi kapitány mozgástere, a magyar játékosok általános tudása, pillanatnyi állapota, valamint a kapitánynak a futballistákkal közösen eltölthető felkészülési ideje igen korlátozott. Ezzel együtt a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra tekintettel az MLSZ elnöksége továbbra is elvárja a remélt eredményt a válogatott szakmai stábjától, elsősorban a selejtező sorozatban mutatott eredményesség terén, másodsorban pedig egy középtávon tartósan eredményes, új, fiatal játékosokra is épülő csapat kialakítása kapcsán.”

Rossi 2020 nyaráig állapodott meg a magyar szövetséggel. Az MLSZ közleményében hangsúlyozza, „az olasz edző többször bizonyította, hogy a csapatépítés, közösségteremtés szakembere, képes a fiatal tehetséges játékosok beépítésére, a tapasztaltabb labdarúgók motiválására. A tavalyi bajnoki siker mellett korábban (2013-ban) bronzérmet szerzett a kispestiekkel, és ezt az eredményt idén a szlovákiai DAC együttesével is megismételte. Marco Rossi edzői felfogása az MLSZ elnökségének megítélése alapján jól illeszkedik a magyar labdarúgás lehetőségeihez, ami alkalmassá teszi arra, hogy a magyar válogatott keretét hatékonyabb futballra vezérelje, és 2018–2019-ben elvégezze a 2020-ban ütőképes csapat kialakításának feladatát.”

A magyar nemzeti együttes ősszel már tétmérkőzéseken szerepel: szeptember 8-án Finnországba látogat, három nappal később pedig – zárt kapuk mögött – a görögöket fogadja a Nemzetek Ligája C-divíziójában.

Rossinak a magyar válogatott is hiányzik a vb-ről

Legfrissebb hírek

Pénteken, illetve hétfőn indul a jegyértékesítés a magyar válogatott két júniusi mérkőzésére

Magyar válogatott
7 órája

Elfogytak a jegyek a szerdai Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
9 órája

Marco Rossi fia is csatlakozhat a magyar válogatott stábjához – sajtóhír

Magyar válogatott
2025.05.12. 10:04

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
2025.05.09. 12:54

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:53

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:43

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
2025.05.09. 11:21
Ezek is érdekelhetik