Hallottam már legendás történeteket nagy edzőkről, akik a kritikus pillanatokban rendhagyó módszerrel próbáltak lendületet adni futballcsapatuknak, úgymint: uraim, itt van egy kép a vasorrú bábáról és egy a pucér Marilyn Monroe-ról, itt van egy üveg szódavíz és egy drága viszki, itt van egy zálogcédula és itt van tízezer forint – na, ha kikapunk, akkor az előbbieket kapják, ha nyerünk, akkor az utóbbiakat.
Persze – fűzik ilyenkor tovább a sztorit – jött a nagy röhögés az öltözőben, és az addig csetlő-botló csapat megtáltosodott. Magam is emlékszem továbbá arra a magyar–skót olimpiai bajnoki selejtező párharcra, amelyen a tét az atlantai kijutás volt, s játékosainknak a kamerába kellett mondaniuk a fogadalmukat a sorsfordító kilencven perc előtt.
S hát jöttek szépen sorban a megszokott közhelyek (úgymint: számítunk a közönség támogatására; hiszünk magunkban; jó a csapategység; meg kell mutassuk...), mígnem a balhátvéd Mátyus Jánosra került a sor, aki ennyit mondott: „Kiszívom a vérüket!” – és ebben a pillanatban eldőlt, hogy Magyarország ott lesz a nyári játékokon.
Tudom, hogy most nem éppen a vicces vagy éppen a fogadkozós napjait éli a magyar labdarúgás. A válogatott idei leszereplése a legtöbb embert elfordította a nemzeti csapattól. De még így is, a legnehezebb pillanatban is kellene valami pluszerő.
Nyilván nem lehet meg nem történtté tenni Andorrát, Luxemburgot, ám van olyan részlete a játéknak (kezdő sípszó), amikor el kell engedni ezeket a fájdalmakat, és hinni kell abban, hogy a passzt, a lövést, a fejest kísérő szerencse most erre az oldalra áll át. Hiszen nincs olyan futballista, sőt nincs olyan sportoló, aki ne tudná, hogy a felkészültség önmagában nem elegendő, a sors keze is ott van kudarcban, dicsőségben. Sőt még az is a szerencsén múlik, hogy a jót és a rosszat milyen porciókban kapja az, aki pályára lép.
Mindenesetre most nem irigylem azokat a játékosokat, akik az év utolsó válogatott meccsén kifutnak a pályára Costa Rica ellen. Ugyanakkor jó lenne látni, hogy magukkal viszik a legerősebb motivációt: címeres mez várja őket az öltözőben.