U19-es női Eb: piros lap a hajrában, két pontunk bánta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.20. 15:28
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Szlovákiával az Európa-bajnoki selejtező első fordulójában. A mieink a második félidőben húsz percig vezettek, ám a szlovákok a végjátékban emberelőnyben egyenlítettek.

A mérkőzés jelentős részében alárendelt szerepet játszó magyar csapat a 66. percben Krascsenics Petra góljával megszerezte a vezetést, ám nem tudta megőrizni előnyét. Krascsenics Petra góljával megszerezte a vezetést, ám nem tudta megőrizni előnyét.

A mieink a 83. percben emberhátrányba kerültek, miután a kétszeres A-válogatott Süle Dóra megkapta a második sárga lapját. Három perccel később a csereként beálló Veronika Sluková pontot mentett a szlovákoknak, akik a kapura lövési mutatót 24–10-re megnyerték.

„Úgy gondolom, kiegyenlített mérkőzést játszottunk a szlovákokkal, de a tiszta helyzetek alapján talán mondhatom, hogy nyerési esélyt szalasztottunk el. A középpályán kicsit fölénk nőtt ugyan az ellenfél, mégis nekünk volt három-négy komoly lehetőségünk, amiből könnyedén gólt szerezhettünk volna. A végén a kiállítást követőn egy szerencsés perdítéssel ki tudott egyenlíteni az ellenfelünk, így nehéz helyzetbe hoztuk magunkat a továbbjutást illetően, de természetesen nem adjuk fel, megyünk tovább az úton” – mondta Turtóczki Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A magyar válogatott szombaton a házigazda montenegróiakkal találkozik, akik az első napon kiütéses vereséget szenvedtek a dánoktól.

U19-ES NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
11. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Szlovákia–Magyarország 1–1 (0–0)
Podgorica
MAGYARORSZÁG:
Varga Luca – Rozmis Gabriella, Csigi Eszter, Németh Hanna, Pilán Tímea – Gruber Brigitta (Kiss Gabriella, a szünetben), Turányi Lilla, Zágonyi Barbara (Kiss Stella, 60.) – Szakonyi Emese (Gelb Mónika, 91.), Süle Dóra, Krascsenics Petra. Szövetségi edző: Turtóczki Sándor
G: Sluková (86.), ill. Krascsenics (66.)

A csoport másik mérkőzésén
Dánia–Montenegró 7–0

A csoport állása: 1. Dánia 3 pont, 2. MAGYARORSZÁG és Szlovákia 1-1, 3. Montenegró 0
A tizenegy selejtezőcsoport győztese, valamint a tíz legjobb második jut be a 24 csapatos elitkörbe.

Legfrissebb hírek

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Női NB I: tarolt a bajnok Ferencváros a RangAdó díjátadón

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 22:44

Csata Santiagóban, magyar könnyek Buenos Airesben, aztán Irapuato...

Minden más foci
2026.06.02. 11:20

Győzelemmel debütált a szlovák válogatott Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.06.01. 20:16

Női foci: magyar játékos lett az osztrák Bundesliga legjobbja

Légiósok
2026.05.29. 11:08

Inkább behelyezi, mint belövi: születésnapos az első magyar vb-gól!

Minden más foci
2026.05.27. 10:20

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10
Ezek is érdekelhetik