Eb 2016: Lényegtelen, hogy a büntető jogos volt-e – Storck

Vágólapra másolva!
2016.06.18. 20:06
null
Bernd Storck szerint a magyar válogatott nagyon megérdemelte a pontszerzést (Fotó: Hegedüs Gábor)
A magyar labdarúgó-válogatottat irányító Bernd Storck az Izland elleni döntetlen után is büszke a csapatára, és nem foglalkozik azzal, hogy jogos volt-e az ellenfél javára megítélt tizenegyes.






„Az elsőtől a kilencvenedik percig mindent beleadtunk. Mindent megkockáztattunk, és ezzel sokat nyertünk, gratulálok az egész csapatnak! Lényegtelen, hogy a büntető jogos volt-e. A csapat nagyon sokat fejlődött, nagyszerűen játszott. Továbbra is futballoztunk, ez látható a labdabirtoklásból is. Nagyon megérdemeltük, közel állunk a továbbjutáshoz” – mondta Bernd Storck az M4 Sportnak.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Storck elárulta, mit mondott játékosainak a szünetben.

„Nem volt könnyű dolgunk, nagyon meg kellett dolgoznunk ezért a pontért. A szünetben arra hívtam fel a figyelmet, hogy többet kell birtokolnunk a labdát, és támadásban több kockázatot kell vállalnunk. Ennek érdekében cseréltünk is a csatársorban, ami jól sült el” – fogalmazott.

„A tizenegyesről nem szeretnék beszélni. Nem láttam jól, és most már nem is érdekel. Nagyon örülünk, hogy az utolsó pillanatban volt egy ilyen lehetőségünk. Nem volt könnyű helyzetbe kerülni, de a második félidőben már sikerült tiszta helyzeteket is kialakítanunk. Nagyon megérdemelte a csapat ezt az eredményt” – nyilatkozta a magyar válogatott szakvezetője.

Hangsúlyozta, ez a csapat új korszakot nyithat, de azt is megjegyezte, hogy ez a torna egyfajta felkészülés is az őszi vb-selejtezőkre.

„A szurkolóink hihetetlenek voltak. Nemcsak a stadionban, hanem Magyarország minden pontján ünnepelnek minket, és szeretnénk minél tovább okot adni az ünnepre.”

„Kiprovokáltuk az öngólt, mindent megtettünk a pontszerzésért” – hangsúlyozta még egyszer a sajtótájékoztató végén a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Izland pontot vesztett Svájc ellen, a horvátok nyertek a szomszédok ellen a kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 17:43

Izland nyerte az északi rangadót a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 19:57

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Hősies küzdelemben egy góllal kikaptunk Izlandtól a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.20. 22:25

Rosta Miklós: Nekünk csak most kezdődik igazán az Európa-bajnokság

Kézilabda
2026.01.20. 09:05

Történelmi sikert aratott a feröeri válogatott; Izland továbbjutott a mieink csoportjából

Kézilabda
2026.01.18. 20:04

Vajon felébrednek-e a „szunnyadó óriások”?

Kézilabda
2026.01.07. 09:04
Ezek is érdekelhetik