Női Eb-sel.: „Egy éve elfogadtuk volna a döntetlent, most nem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.12. 23:02
A magyar női labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott Oroszországban. A mieink a 85. percig két góllal vezettek, a házigazdák azonban a hosszabbításban pontot mentettek. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Markó Edina egy évvel ezelőtt elfogadta volna a döntetlent az oroszok otthonában, most azonban érthetően csalódott.

„Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy Oroszországban a hazaiak örülnek a döntetlennek a végén, bárki elfogadta volna. De ezután a mérkőzés után nem tudunk igazán örülni az egy pontnak, mert megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből, igaz, az utolsó percekben megítélt rögzített játékhelyzetek nagyban befolyásolták a találkozó kimenetelét” – mondta Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

„Minden tekintetben büszke vagyok a lányokra, akik minden dicséretet megérdemelnek, hiszen nagyon jó teljesítményt nyújtottak, és győzelmet érdemeltek volna. Nehezen kezdődött a meccs, de a kapott gól után sikerült gyorsan ritmust váltanunk és egyenlítenünk. A második félidőben kontrákra készültünk, ez be is jött. Teljesen tudatos játékkal, megérdemelten szereztük meg a vezetést és a harmadik gólt is. Az történt a pályán, amit mi akartunk, sajnos nem sikerült újabb góllal lezárni a meccset, pedig megvoltak a helyzeteink. Nagyon csalódottak vagyunk” – szomorkodott a szakember.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. CSOPORT, 6. FORDULÓ
Oroszország–Magyarország 3–3
(1–1)
Szentpétervár, Minor Szport Aréna. V: Szofia Karajorji (ciprusi)
OROSZORSZÁG: Gricsenko – Dmitrenko, Masina, Gordejeva, Zijasztinova – Makarenko, Csolovjaga – Fedorova (Tyiriskina, 63.), Tyerehova, Csernomirgyina – Kosztareva (Szmirnova, 78.). Szövetségi kapitány: Jelena Fomina
MAGYARORSZÁG: Szőcs – Tóth A., Tálosi, Szabó V., Tóth G. – Csiszár H., Hummel-Smuczer – Szarvas (Mosdóczi, 71.), Vágó F. (Szuh, 84.), Zeller – Jakabfi (Zágor, 91.). Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerző: Tyerehova (13., 85. – a másodikat 11-esből), Dmitrenko (92.), ill. Vágó F. (19.), Zeller (66.), Jakabfi (76.)

A csoport másik mérkőzésén
Németország–Horvátország 2–0

A SELEJTEZŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 6
6
30–0 18
2. MAGYARORSZÁG
6
2
2
2
7–17
8
3. Horvátország 6
2
1
3
8–7 7
4. Oroszország
4
1
2
1
4–5
5
5. Törökország 6
1
5
1–21 1
Legfrissebb hírek

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14

Jól emlékszik a hat évvel ezelőtti budapesti BL-döntőre az azóta három Aranylabdát kapó Aitana Bonmatí

Minden más foci
2026.01.20. 11:13

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
2025.12.25. 15:00

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2025.12.22. 14:46

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36
Ezek is érdekelhetik