Válogatott: Möller és Szélesi is marad Storck stábjában – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.19. 10:31
null
Andreas Möller és Szélesi Zoltán is marad Bernd Storck stábjában (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány mellett Andreas Möller, Holger Gehrke és Szélesi Zoltán is folytatja a munkát a magyar válogatottnál.

 

A norvégokkal szemben sikeresen megvívott Európa-bajnoki pótselejtező után Csányi Sándor, az MLSZ elnöke bejelentette, hogy Bernd Storck a franciaországi kontinenstorna végéig folytatja a munkát a magyar válogatott szövetségi kapitányaként.

A német szakember a napokban az MLSZ vezetőivel és a stábtagokkal is egyeztetett, és eldőlt, hogy a világ- és Európa-bajnok Andreas Möller, a korábban a Bundesligában dolgozó kapusedző, Holger Gehrke, valamint a 28-szoros válogatott játékos, Szélesi Zoltán is folytatja a munkát a nemzeti csapatnál.

„Andreas Möllerrel, Holger Gehrkével és Szélesi Zoltánnal az általam előzetesen elképzelteknek megfelelően, harmonikusan és eredményesen tudtunk együtt dolgozni. A három szakember sokat tett azért, hogy a magyar labdarúgó-válogatott résztvevője lehessen a franciaországi Európa-bajnokságnak. Rendkívül értékes munkát végeztek az elmúlt időszakban, mindenben számíthattam rájuk. A csapat melletti jelenlétükkel a szakmai munka mellett a motivációs háttér is jelentősen erősödött, hiszen személyiségük ösztönzést jelent a játékosaimnak” – mondta Bernd Storck az mlsz.hu-nak.

„A szövetség vezetőivel és mindhárom szakemberrel egyeztettem a jövőt illetően, és abban maradtunk, hogy folytatjuk a közös munkát, továbbra is együtt dolgozunk azon, hogy a magyar csapat felkészülten és minél sikeresebben szerepeljen a jövő évi kontinensviadalon. Nagyon örülök, hogy együtt mehetünk tovább a megkezdett úton” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46
Ezek is érdekelhetik