Válogatott: Ez egy folyamat eredménye – Egervári Sándor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.15. 22:02
A Magyarország–Norvégia Eb-selejtező szünetében, 1–0-s magyar vezetésnél a korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

„Az első, oslói mérkőzésen megalapoztuk a továbbjutás lehetőségét, Priskin Tamás gólja után pedig, úgy vélem, csomagolhatunk is az Eb-re. A sorsolás pillanatában ezt talán kevesen gondolták volna, de három félidő alatt teljesen megérdemeltnek tűnik a várható továbbjutásunk"– fogalmazott a Nemzeti Sport Online kérdésére Egervári Sándor.Egervári Sándor.

A nemzeti csapatot 2010 és 2013 között irányító szakembertől azt is megkérdeztük, hogy véleménye szerint a mostani, Bernd Storck irányította csapat, annak játéka mennyiben tér el attól a gárdától, amelyiknek ő volt a szövetségi kapitánya.

„Ez a siker egy folyamat eredménye lehet. A csapat magja már az én időmben is szerepelt a válogatottban, de a játékosok azóta jóval rutinosabbak lettek. Itt van például Guzmics Richárd, aki annak idején még hibázott, most viszont már meghatározó teljesítményt nyújt. Ugyanakkor általánosságban is elmondható, hogy nagyon sok jó egyéni teljesítményt láthatunk. Ennek lesz a jutalma a továbbjutás"– tette hozzá a tréner.

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Tollaslabda csapat Eb: a magyar férfiválogatott Prágában szerepel a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 15:47

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Tizennégyen jutottak ki a vb-re novemberben, hat hely még kiadó – körkép

Foci vb 2026
2025.11.19. 09:35

Akár még az első kalapból is várhatnánk a pótselejtezőt, de... – minden, amit az utolsó kör előtt tudni kell

Magyar válogatott
2025.11.16. 11:03
Ezek is érdekelhetik