Válogatott: minden jegy elkelt, telt ház előtt Norvégia ellen

2015.10.28. 10:38
Telt ház előtt rendezik meg november 15-én a Magyarország–Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóját.

„Álljunk egy emberként a csapat mögé, ahogy a szurkolók tették, akik megint minden jegyet megvettek” – idézte szerdán Csányi Sándor elnököt a magyar szövetség (MLSZ) Twitter-oldala.Csányi Sándor elnököt a magyar szövetség (MLSZ) Twitter-oldala.

A magyar válogatott november 12-én Oslóban játssza a párharc első mérkőzését, majd három nappal később az Üllői úton lesz a visszavágó. Mindkét mérkőzés 20.45-kor kezdődik.

Bernd Storck szövetségi kapitány a tervek szerint szerdán jelöli ki keretét az Eb-részvételről döntő két meccsre. Csapata Észak-Írország és Románia mögött szerezte meg a harmadik, pótselejtezőt érő helyet a csoportjában.

A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki; legutóbb 1972-ben szerepelt a kontinensviadalon.

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor: Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget

Magyar válogatott
Tegnap, 14:41

„Voltak indokolatlan szigorításaink, amelyek feleslegesek voltak” – Csányi Sándor az MLSZ közgyűlésén

Magyar válogatott
Tegnap, 11:46

Orbán Viktor Brüsszelből üzent az MLSZ-közgyűlés résztvevőinek

Magyar válogatott
Tegnap, 10:22

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56
Ezek is érdekelhetik