U19-es Eb-selejtező: négygólos sikerrel rajtoltunk

2015.09.18. 15:56
Négygólos győzelemmel kezdett a magyar U19-es válogatott a korosztályos Európa-bajnokság horvátországi selejtezőjében. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Kazahsztán emberhátrányban fejezte be a találkozót.

Jól kezdett a magyar csapat, hiszen már a 7. percben megszerezte a vezetést, Szatmári Istvánnal szemben szabálytalankodtak, a megítélt büntetőt pedig Haris Attila váltotta gólra (1–0). Az első fél órát követően Haris a gólpasszosok közé is feliratkozott, átadását Petró Balázs értékesítette, így kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre a magyar csapat.Haris Attila váltotta gólra (1–0). Az első fél órát követően Haris a gólpasszosok közé is feliratkozott, átadását Petró Balázs értékesítette, így kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre a magyar csapat.

Amely a 62. percben emberelőnybe került Ruszlan Alimbajev kiállításának köszönhetően, a létszámfölényt pedig a hajrában kihasználta Sören Osterland csapata.

A 83. percben Szatmári is értékesített egy tizenegyest, majd Petró passzából a nem sokkal korábban csereként beálló Rózsahegyi Dominik állította be a 4–0-s végeredményt.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Magyarország–Kazahsztán 4–0
(2–0)
Magyarország: Demjén Patrik – Szivacski Donát (Rózsahegyi Dominik, 80.), Czingráber Máté, Szalai Attila, Fodor Ákos – Haris Attila, Vogyicska Bálint (Pávkovics Bence, 58.) – Korozmán Kevin (Boros Gábor, 58.), Petró Balázs, Szatmári István – Bíró Bence
Gólszerzők: Haris 7. – 11-esből, Petró 32., Szatmári 83. – 11-esből, Rózsahegyi a 87. percben

Horvátország–Montenegró 3–1

2. FORDULÓ (SZEPTEMBER 20.)
Montenegró–Magyarország 14.00
Horvátország–Kazahsztán 16.00

3. FORDULÓ (SZEPTEMBER 23.)
Magyarország–Horvátország 16.00
Kazahsztán–Montenegró 16.00

A 13 csoport első két helyezettje és a legjobb harmadik csatlakozik a kiemelt Spanyolországhoz az elitkörben, amelyben a 28 együttest hét négycsapatos csoportra osztják, a hét győztes pedig kijut a 2016-os Európa-bajnokságra, ahol a házigazda Németország helye már biztosítva van.

Legfrissebb hírek

Kikaptunk Ukrajnától, továbbra is győzelem nélkül állunk az U21-es Eb-selejtezőben

Magyar válogatott
2026.03.31. 18:31

Madridban mérkőzött meg a Reallal a Puskás Akadémia U16-os és U19-es csapata

Minden más foci
2026.02.18. 08:06

Balhé az utánpótlásmeccsen, örökre eltiltották a játékvezetőt megütő és megrúgó játékost

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 17:51

A magyar U19-es válogatott kikapott a franciáktól, de a kevesebb sárga lapja miatt továbbjutott

Magyar válogatott
2025.11.18. 19:28

Németh Hunor vezérletével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
2025.11.15. 20:22

Döntetlennel kezdett az Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott

Magyar válogatott
2025.11.12. 18:55

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:10

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29