Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.09.11. 11:10
null
A Montenegró elleni kezdőcsapat (Fotó: mlsz.hu)
A 30 éves múltra visszatekintő Vilotics-emléktornán vett részt Szerbiában a magyar U19-es labdarúgó-válogatott, amely a novemberi, hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőre készül.

Kemenes Szabolcs szövetségi edző együttese a napokban véget ért tornán Portugáliától és Szerbiától egyaránt 3–1-re kapott ki, majd Montenegrót 2–1-re legyőzte, így a harmadik helyen végzett. Ezúttal azonban egyöntetű vélemény volt, hogy valóban nem az eredmény a legfontosabb, elvégre közeleg az Eb-selejtezős minitorna.

„Szerencsére hasonló képességű játékosok alkotják a keretünket, vagyis teljesen mindegy, hogy ki kezdi a mérkőzést, és ki fejezi be – nyilatkozta Kovács Bendegúz, a holland AZ légiósa az M1 aktuális csatornának. – A Vilotics-tornán inkább már az Eb-selejtezőre készültünk, mert szeretnénk továbbjutni a csoportból.”

A korosztályos válogatott Feröer, Franciaország és Bulgária csapata ellen játszik novemberben.

„A bolgárok és a feröeriek ellen kötelező a három pont megszerzése, a franciák ellen pedig a lehető legszorosabb meccset kellene játszanunk” – tette hozzá a korábban az Ajax korosztályos csapatában is futballozó csatár.

„A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell” – tette hozzá Kugyela Zalán, az olasz Torino Primavera-csapatában szereplő légiós. – Az Eb-selejtezőn az elitkörbe akarunk jutni, ehhez azonban gólokat kell szereznünk.”

A nyáron a Torino felnőttcsapatának irányítását átvevő Marco Baroni vezetőedző hívására együtt edzhetett a kerettel a támadó középpályás, aki elmondta, a Primavera-csapat után már a felnőttegyüttes következik, s ennek megfelelően próbál teljesíteni az edzéseken.

Több sérülés is hátráltatta a közelmúltban Szép Mártont, a Bayer Leverkusen U19-es csapatának csatárát, de felépült, és csatlakozott a korosztályos válogatott keretéhez.

„A továbbjutás a célunk, szeretnénk az elitkörben folytatni. Személy szerint a sérüléseim után a lehető legtöbb góllal vagy gólpasszal segíteni a Leverkusent” – fogalmazott.

A korosztályos válogatott októberben Görögország ellen játszik tesztmérkőzést, aztán novemberben következik az Eb-selejtezőtorna. A tizenhárom csoport első két helyezettjei mellett a legjobb harmadik is továbbjut. A huszonhét U19-es válogatott mellé csatlakozik az első helyen kiemelt Spanyolország, a huszonnyolcas mezőny pedig tavasszal az elitkörben folytatja, de a később kialakítandó hét csoportból már csak a hét első helyezett jut tovább, illetve a házigazda lesz ott a jövő nyári, Walesben sorra kerülő U19-es Európa-bajnokságon. A magyar U19-es válogatott legutóbb 2014-ben, a hazai rendezésű kontinenstornán vett részt.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ (Magyarország)

November 12., szerda
Bulgária–Magyarország
Franciaország–Feröer

November 15., szombat
Magyarország–Feröer
Franciaország–Bulgária

November 18., kedd
Magyarország–Franciaország
Feröer–Bulgária

 

Legfrissebb hírek

Nincs meg a spanyolok tizedik U19-es Eb-címe, a hollandok öngóllal győztek a döntőben

Minden más foci
2025.06.26. 22:03

A hajrában fordítottak, továbbjutottak a németek; az angolok kiestek az U19-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.20. 21:32

Pontot mentett Anglia az U19-es Európa-bajnokságon, a hollandok elintézték a németeket

Minden más foci
2025.06.14. 21:00

Kegyelmi állapot után – Moncz Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.26. 23:32

Videó: Yaakobishvili Áron a megismételt tizenegyest is megfogta, győztek U19-eseink Izland ellen

Magyar válogatott
2025.03.25. 16:36

Az U17-es után az U19-es válogatott sem jutott ki az Eb-re, bombagóllal verték meg a mieinket a dánok

Magyar válogatott
2025.03.22. 22:18

Negyedórás rövidzárlat okozta az U19-es válogatott vesztét

Magyar válogatott
2025.03.19. 22:26

Álvaro Arbeloa együttesével csapott össze Madridban a Puskás Akadémia U19-es csapata

Minden más foci
2025.02.27. 12:44
Ezek is érdekelhetik