Női Eb-selejtező: gombócból is sok – 12-t kaptunk a németektől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.18. 17:52
null
A németek 12 gólt ünnepelhettek a mieink ellen (Fotó: Twitter/DFB)
A magyar női labdarúgó-válogatott kiütéses, 12–0-s vereséget szenvedett a címvédő Németországtól az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányán. A bokasérüléséből lábadozó Marozsán Dzsenifert nélkülöző házigazdák már negyven perc után hét góllal vezettek, és a második félidőben sem kímélték a mieinket.

 

A meccs előtt a tisztes helytállásban, a nagy különbségű vereség elkerülésében és néhány, gólszerzéssel kecsegtető támadás kialakításának lehetőségében reménykedtünk, de ebből semmi sem valósult meg, az Európa-bajnoki címvédő német válogatott átgázolt a mieinken.

A hazaiak Alexandra Popp fejesével már a hetedik percben megszerezték a vezetést, míg két perccel később Leonie Maier duplázta meg az előnyt. A három pont sorsa ekkor el is dőlt – nem mint ha a találkozó előtt kérdéses lett volna –, a magyar lányok lelkiállapotának azonban szemmel láthatóan nem tett jót, hogy ilyen korán kétgólos hátrányba kerültek.

A 16. percben a balhátvéd Tabea Kemme érkezett remek ütemben a kapu elé, és lőtt a bal alsó sarokba, majd Melanie Behringer váltotta gólra a Maier lerántásáért megítélt tizenegyest. A 28. percben a 19 éves Pauline Bremer is feliratkozott a gólszerzők közé, az első félidő hajrájában pedig a Wolfsburg középpályása, Lena Gössling duplázott – kevesebb mint negyven perc játék után 7–0-ra vezettek a németek.

Szőcs Réka a gólok többségénél kiszolgáltatott helyzetben volt
Szőcs Réka a gólok többségénél kiszolgáltatott helyzetben volt

A mieink gyakorlatilag nem lépték át a felezővonalat az első félidőben, de ezért önmagában nem lehet elmarasztalni a magyar lányokat, mert erre számítani lehetett.

A magyar válogatott a szünetben valamennyire összekapta magát, és a második félidőben 18 percig állta a sarat, utána azonban a félidőben hármat cserélő házigazdák megint magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. Simone Laudehr első találata után Popp rúgott szép gólt, majd Bremer fejelt Szőcs Réka kapujába, aztán Leupolz is betalált – a hazaiak tíz perc leforgása alatt rámoltak be újabb négy gólt.

A végeredményt a 84. percben Bremer állította be, bár az utolsó percekben akár tovább is nőhetett volna a különbség. A magyar csapatnak a második félidőben már volt néhány ígéretes kontratámadása – Vágó Fanni és Szabó Viktória is könnyedén megszerezhette volna a becsület gólt –, de ha a mieink kinyíltak, annak a védekezés általában megitta a levét.

Öröm az ürömben, hogy történetünk legsúlyosabb vereségét elkerültük. A negatív csúcsot a 2005 októberében rendezett Anglia elleni mérkőzés tartja, amikor Tapolcán tizenhárom gólos vereséget szenvedtünk.

„A tisztes helytállásra készültünk a német válogatott ellen. Tudtuk, hogy a pontszerzésre nem lesz esélyünk, de szerettünk volna egy ennél szorosabb mérkőzést játszani, sajnos kicsit jobban tiszteltük az ellenfelünket a kelleténél. Sebességben nagy volt a szakadék a két válogatott között, így még az ilyen arányú különbség is reális. Jó lett volna a két nagy helyzetünk közül legalább az egyiket kihasználni, sajnos ez nem sikerült. Bár az eredmény fájó, mégis azt mondom, van értelme ezeknek a meccseknek, hiszen a középmezőny csapatai rengeteget tanulhatnak az ilyen mérkőzésekből” – értékelt az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi kapitány.

A magyar válogatott októberben javíthat, amikor a Ferencváros stadionjában a németeknél lényegesen gyengébb játékerőt képviselő Törökországot fogadja – remélhetőleg a sérüléssel bajlódó Zeller Dórával és Szarvas Alexandrával kiegészülve.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Németország–Magyarország 12–0
(7–0)
Halle, Erdgas Sportpark, 4500 néző. Vezette: Sara Persson (svéd)
NÉMETORSZÁG: Schult – L. Maier, Krahn (Leupolz, a szünetben), Bartusiak, Kemme (Blässe, a szönetben) – Gössling, Behringer – Bremer, Popp, Laudehr – Mittag (Däbritz, a szünetben). Szövetségi kapitány: Silvia Neid
MAGYARORSZÁG: Szőcs – Mosdóczi, Szeitl (Rácz Zs., 74.), Tálosi, Szabó V., Tóth G. (Tóth II A., a szünetben) – Jakabfi, Csiszár H., Hummel-Smuczer (Szuh, 55.), Sipos – Vágó F. Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerző: Popp (7., 66.), L. Maier (9.), Kemme (16.), Behringer (19. – 11-esből), Bremer (28., 70., 84.), Gössling (33., 39.), Laudehr (63.), Leupolz (72.)

Csütörtökön játszották
Törökország–Horvátország 1–4

Legfrissebb hírek

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik