U21: Kalmár Zsoltot kiemelte az olaszok Eb-ezüstérmese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.13. 18:38
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott szerda este 0–0-s döntetlent játszott az olaszokkal felkészülési mérkőzésen. A vendégeket irányító Luigi Di Biagio elismerően nyilatkozott a mieink teljesítményéről, Kalmár Zsoltot külön kiemelte a 2000-es Eb-n ezüstérmet szerző korábbi védekező középpályás.

„ Viszonylag alacsony iramú volt a mérkőzés, de így is sokat hibáztunk, ráadásul a magyar válogatott fizikailag jobb volt nálunk – olvasható Di Biagio nyilatkozata az mlsz.hu-n. – Ez valamelyest várható is volt, hiszen nálunk még nem kezdődött el a bajnokság, nincs a lábakban annyi mérkőzés, mint a hazai futballistáknál, de egyben azt is mutatja, hogy nagyon sok munka vár még ránk. A védekezésünkkel elégedett vagyok, de nemcsak mi, hanem a magyar csapat is fegyelmezetten játszott, kevés helyzet nyílt a támadók előtt. A hazaiaknál több labdarúgó teljesítménye is tetszett, Kalmár Zsolt például végig veszélyesen futballozott, sok gondot okozott nekünk.”Di Biagio nyilatkozata az mlsz.hu-n. – Ez valamelyest várható is volt, hiszen nálunk még nem kezdődött el a bajnokság, nincs a lábakban annyi mérkőzés, mint a hazai futballistáknál, de egyben azt is mutatja, hogy nagyon sok munka vár még ránk. A védekezésünkkel elégedett vagyok, de nemcsak mi, hanem a magyar csapat is fegyelmezetten játszott, kevés helyzet nyílt a támadók előtt. A hazaiaknál több labdarúgó teljesítménye is tetszett, Kalmár Zsolt például végig veszélyesen futballozott, sok gondot okozott nekünk.”

Az RB Leipzig magyar középpályása szerint a magyar válogatott közelebb állt a győzelemhez, és ha a keret tagjai jobban összeszoknak, az ilyen mérkőzéseket meg is nyerheti együttesünk.

„Az olasz válogatott nagyon jó, szervezett csapat benyomását keltette, de úgy gondolom, jobbak voltunk, és nekünk voltak lehetőségeink a mérkőzés megnyeréséhez – mondta az mlsz.hu-nak Kalmár Zsolt. – Jól alkalmaztuk a letámadás, végre tudtuk hajtani azt a taktikát, amit a szakmai stáb kért tőlünk, illetve az elmúlt napokban sokat gyakoroltunk. Sajnos a pontos utolsó passzok hiányoztak a játékunkból, és érezhető volt, hogy a több korosztályt is felölelő csapatunk még nincs tökéletesen összeszokva. A szeptemberi első tétmeccs előtt van még pár hetünk, hogy összekovácsolódjunk, koncentrációban, helyzetkihasználásban mindenképpen javulnunk kell, és ha ez meglesz, bármely riválisunk ellen győzelmi esélyekkel léphetünk pályára.”

Legfrissebb hírek

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
22 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
23 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:07

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:41

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Öttusa: parádés magyar szereplés az U15-ös és U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 19:05
Ezek is érdekelhetik