Magyar–román: nemek helyett igeneket remél Böjte Csaba

MTI MTIMTI MTI
2015.08.28. 08:56
Az elutasítás, a gyűlölet és a harag ellen emelte fel szavát Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a magyar–román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtti üzenetében.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapján fordult a szurkolókhoz.

„Árva gyerekeket nevelek, több mint ötezret fogadtam be, és azt tapasztaltam, hogy az életet mindig az igenek viszik előre, nem a nemek. Az elutasítás, a gyűlölet, a harag, az mindig leforrázza az életet” – mondta, hozzátéve: már azzal, hogy vállalja a megmérettetést, mindkét csapat nyertes.

Reményét fejezte ki, hogy eredményes, szép játékot láthat majd a közönség, illetve azt mondta, szeretné, ha a lelátón rengeteg igen hangozna el a futball mellett.

A találkozóra jövő pénteken – a jegyeladási adatok szerint – telt ház, 22 ezer néző előtt kerül sor 20.45-től az új Üllői úti stadionban.

Legfrissebb hírek

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
2026.07.02. 08:43