Magyar-román: a román elnök szerint elég nekik a döntetlen

MTI MTIMTI MTI
2015.07.08. 10:34
Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke szerint a román válogatott győzni szeretne a szeptemberi budapesti Európa-bajnoki selejtezőn – mint bármelyik más mérkőzésén –, de a döntetlent is pozitív eredménynek tekintené.

Az FRF elnöke a Krónika erdélyi magyar napilapban szerdán közölt interjúban elmondta: a szövetség vezetősége két hónappal ezelőtt tervben rögzítette, hogy Románia a csoport első helyéről akar kijutni a 2016-os Eb-re. Az egy hónappal ezelőtti észak-írországi döntetlennek köszönhetően a román válogatottnak sikerült megőriznie az elsőségét, és a szövetség azt reméli, hogy ezt a szeptember 4-i budapesti találkozó után sem veszíti el.

„Kimondottan örülnék annak, ha Románia – mint említettem – csoportelsőként jutna ki Franciaországba, Magyarország pedig pótselejtező nélkül, a második helyről” – jelentette ki a szövetség elnöke, aki azt is megállapította, hogy mindkét csapat helytállna a jövő évi kontinensviadalon.

A két válogatott szeptember 4-én játszik a magyar továbbjutás szempontjából sorsdöntő mérkőzést Budapesten. Tavaly októberben a bukaresti összecsapásuk 1–1-es döntetlennel zárult.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik