U18: Pisont ezzel a korosztállyal már nem akar dolgozni

2015.03.27. 07:55
Az U18-as magyar labdarúgó-válogatott Üllőn 3–1-re kikapott Norvégiától. A Nemzeti Sport információi szerint a mérkőzés után Pisont István szövetségi edző dühében az öltözőben azt mondta: ezzel a korosztállyal nem akar tovább dolgozni.

Ez még nem jelenti, hogy le is mondott a szakember, aki higgadtan lehet, hogy másképp gondolja a történteket. Pisont a Magyar Labdarúgó-szövetségnek mindenesetre már visszafogottabban nyilatkozott.

„Jól kezdtünk, több helyzetet alakítottunk ki, de nem tudtunk alkalmazkodni a mérkőzéshez. Játékban nem volt jobb a norvég csapat, főként technikailag voltunk gyengék. Jobb játékerőt képviseltünk, de nem tudtunk továbblépni, hogy hatékonyabbá tegyük a támadójátékunkat. Nem vagyok elégedett a látottakkal” – mondta Pisont István az mlsz.hu-nak.

FELKÉSZÜLÉS
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 1–3
(1–1)
MAGYARORSZÁG: Rátkai Zsolt – Katona Máté (Hursán György 79.), Fehér Imre (Bartucz Martin 72.), Lipcsei Ádám, Varga Márkó (Csonka Bonifác 79.) – Pávkovics Bence, Sallai Roland (Szivacski Donát 79.), Kitl Miklós (Petró Balázs 45.) – Korozmán Kevin (Murka Benedek 45.), Popov Patrik (Óvári Zsolt 79.), Szatmári István (Péter Bence 45.)

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: sima győzelem és bennmaradás az U18-as divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.24. 21:46

Jégkorong: nem bírtak a svájciakkal az U18-as fiúk a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.21. 16:02

Jégkorong: vereséggel kezdett az U18-as válogatott a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.18. 14:53

Jégkorong: kezdődik az U18-as divízió I/A-világbajnokság Krynicában

Utánpótlássport
2026.04.17. 09:07

Jégkorong: vereség Svájc ellen az U18-as vb főpróbáján

Utánpótlássport
2026.04.15. 14:54

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.10. 16:00

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.08. 16:29

Jégkorong: célegyenesben az U18-as válogatott vb-felkészülése

Utánpótlássport
2026.02.10. 18:55
Ezek is érdekelhetik