Női válogatott: megvan az első idei siker - Románia ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 13:06
null
Demeter Rékáék megnyerték a románok elleni presztízsmeccset (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott Vágó Fanni mesterhármasának köszönhetően 3–1-re megverte Romániát az Isztria-kupa horvátországi felkészülési torna hetedik helyéért rendezett mérkőzésen. A mieink ötödik idei előkészületi meccsükön az első győzelmüket aratták.

 

A magyar női válogatott az írek elleni döntetlennel kezdte az Isztria-kupát, majd Ausztriától és Szlovákiától is vereséget szenvedett csapatunk. A tizenkét együttes részvételével rendezett torna utolsó mérkőzésen a hetedik hely megszerzése volt a tét Románia válogatottja ellen.

Az első félidőben magához ragadta a kezdeményezést válogatottunk, koncentrált játékot láthatott a közönség a magyar lányoktól. Ennek eredményeként már a 3. percben megszereztük a vezetést: Zeller Dóra indításával Vágó Fanni lépett ki, elvitte a kapus mellett a labdát, és a hálóba lőtt (1–0). A magyar csapat többet birtokolta a labdát és veszélyesebben játszott ellenfelénél. A 27. percben Tálosi Szabina szerzett labdát a középpályán, és Kaján Zsanetthez passzolt, aki remekül tálalt Vágó Fanni elé, a támadó pedig higgadtan gurított a román kapuba (2–0). Az első félidő hátralévő részében voltak még kisebb lehetőségeink, de több gól nem született, így kétgólos előnnyel mehetett csapatunk az öltözőbe.

A második játékrészben továbbra is a mieink domináltak: a 69. percben Szuh Erika ívelte a labdát a román védőfal mögé Vágó Fanninak, aki egy szép csellel elvitte azt a kapus mellett, és az üres kapuba passzolt (3–0). Egy perccel a harmadik gólunk után Lunca jóvoltából szépítettek a románok (3–1), és a folytatásban egyre nagyobb nyomás alá helyezték a kapunkat. A mérkőzés ezen szakaszában a magyar válogatott inkább kontrákra rendezkedett be. Végül több gól már nem született: Vágó Fanni mesterhármasával sikerült legyőzni Romániát.

Összességében elmondható, hogy a mérkőzés egészében a magyar csapat akarata érvényesült, fegyelmezettebben játszott ellenfelénél, és megérdemelten nyerte meg az összecsapást.

„A románok elleni mérkőzés méltó lezárása volt a túrának. Már a szlovákok elleni találkozó második játékrészében is érezhető volt, hogy jól ment a csapatnak, de ezúttal meggyőzőbben játszottunk. A mai mérkőzésre a maradék energiánkat is megpróbáltuk mozgósítani, hiszen sokat kivett a lányokból a korábbi három csoportmeccs. Ezúttal jobb volt a pálya talaja és nem fújt a szél, ezért jobban tudtuk a labdabirtoklásra épülő taktikánkat érvényesíteni. Külön örülök, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobban teljesítettünk a tornán, és sikerült győzelemmel zárni az Isztria-kupát” – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi kapitány.

ISZTRIA KUPA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA
A 7. HELYÉRT
Magyarország–Románia 3–1
(2–0)
MAGYARORSZÁG
: Bíró Barbara – Demeter Réka, Tálosi Szabina, Gál Tímea, Tóth Gabriella – Hummel-Smuczer Angéla (Rácz Zsófia, 65.) – Csiszár Henrietta, Szuh Erika (Zágor Bernadett, 77.) – Zeller Dóra (Mosdóczi Evelin, a szünetben), Vágó Fanni, Kaján Zsanett (Sipos Lilla, 65.)
Gólszerző:
Vágó F. (4., 30., 70.), ill. Lunca (71.)

Legfrissebb hírek

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.07.28. 12:43

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
2025.07.26. 08:36

Cseh Sándor: Bíznunk kell magunkban és abban, amit tudunk

Vízilabda
2025.07.21. 07:44

Ezt a pimaszságot! Hajhúzás miatt állították ki a németek játékosát a női labdarúgó Eb-n – videó

Minden más foci
2025.07.20. 10:40

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.18. 23:02

Girelli a hajrában négy közé fejelte az olaszokat a női labdarúgó Európa-bajnokságon

Minden más foci
2025.07.16. 23:09

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.12. 22:59
Ezek is érdekelhetik