Magyar-finn: tavasszal győztes gólt lőtt, most is győzni akar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.13. 22:56
Bár a hét elején még megfázással küszködött Roman Eremenko, a finn válogatott középpályása, csütörtökön határozottan kijelentette, hogy jól van, és egyáltalán nincs veszélyben a játéka. Miközben a finn szövetségi kapitány a döntetlennel is elégedett lenne pénteken az Üllői úton, a játékos szerint az Eb-részvétel kiharcolásához szükség lesz a három pontra.

„Jól vagyok, nincs lázam, nem fáj a torkom. Az orrom még el van dugulva, de kifelé jövök a betegségből, biztosan játszhatok – mondta csütörtök este a CSZKA Moszkva játékosa, aki a két válogatott márciusi felkészülési mérkőzésén a finnek győztes gólját szerezte Győrben. – Határozott céllal jöttünk. Ahhoz, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, győznünk kell Budapesten. Három éve jártunk itt, tavasszal is játszottunk, ismerjük annyira a magyar válogatottat, hogy tudjuk, mire számítsunk.”

Eremenko elmondta, jobban szeret elöl játszani, mint visszavont középpályásként, de elöl is csak akkor tud kibontakozni, ha lendületből vezethetik a támadást, felállt védelem ellen kevésbé mutatkoznak meg az erényei.

„Azt játsszuk, amit az elmúlt két évben, ez megy nekünk. Kockáztatnunk kell, fel kell gyorsítanunk a játékot, és szerintem ez sikerülni fog, mert a magyarok sem állnak be a kapujuk elé. Nekik is nyerniük kell, támadni fognak, ez által lehetőséget kapunk, s nagyon jó esélyünk nyílik a győzelemre" – vélekedett Eremenko.

Legfrissebb hírek

Kikapott a finnektől, de továbbjutott a magyar válogatott a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
19 órája

Kosárlabda vb-selejtező: a mieink szerint a nyomás a finneken lesz

Kosárlabda
Tegnap, 11:59

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Varga Barnabás a legjobb, Szűcs Kornél a legrosszabb értékelést kapta olvasóinktól a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 14:02

Lukás Hrádecky szerint egy félidő nem elég a sikerhez a magyar válogatott ellen

Minden más foci
2026.06.06. 16:56

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak finnek elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2026.06.06. 10:12

„Az egykori kis baglyok fejlődése reményt ad” – finn lapszemle a mieinktől elszenvedett vereség után

Magyar válogatott
2026.06.06. 09:53

Varga Barnabás kiemelkedett a válogatottból – a játékosok értékelése

Magyar válogatott
2026.06.06. 07:28
Ezek is érdekelhetik