Az „újpesti fal” még nem lila; Forró megnyugtatta Dárdait

– Lilára festették már a falakat?
– Még nem, de ha így haladunk, előbb-utóbb eljön annak is az ideje – vette a lapot Forró Gyula, aki a telki edzőközpontban az újpesti klubtársával, Simon Krisztiánnal oszt meg egy szobát.

– Ketten együtt ötször szerepeltek a nemzeti együttesben, igaz, a közösbe eddig ön csak egy válogatottságot „dobott be”. Hogy is volt az?
– A szünetben bementünk az öltözőbe, de Szabics Imre mindjárt szólt is, hogy fussak ki melegíteni, mert valószínűleg be kell állnom Juhász Roland sérülése miatt. Amikor a srácok visszatértek a folytatásra, láttam, hogy Roli is köztük van, de a kispadról jelezték: mozogjak tovább, mert a csere továbbra is benne van a pakliban. Nem sokkal később intettek is, hogy jöjjek.

– Kívülről úgy tűnt, megilletődöttség nélkül szállt be.
– Nem volt időm izgulni… Igyekeztem rögvest felvenni a tempót. Kaptam dicséretet a lefújást követően, ezúton is köszönöm, de én tisztában vagyok vele, hogy nem volt tökéletes a teljesítményem. Amikor visszanéztem a meccsről készült felvételt, a játékomban, bőven találtam hibákat: egyszer-kétszer rosszul helyezkedtem, és az is előfordult, hogy feleslegesen íveltem előre a labdát.

– Hát a nagy mentése Markus Halsti lövésénél?
– Jókor voltam jó helyen. No, és kiderült, hogy tudok védeni…

– Hallom, kevesen tudják úgy megnyugtatni Dárdai Pált, mint ön.
– Ez azért túlzás. Csupán annyi történt, hogy amikor kezdés előtt a kapitány szólt, figyeljek, mert bármikor pályára kerülhetek, mondtam neki, ne aggódjon, minden rendben lesz. Nagyon rá voltam hangolódva erre a mérkőzésre, úgy éreztem, mentálisan topon vagyok. Hozzáteszem, a meccs után kijött rajtam a fáradtság, hiába töltöttem a pályán csupán bő fél órát, lemerült az aksi.

– Gyanítom, ez nem lesz akadálya annak, hogy Oroszország ellen egyről a kettőre jusson.
– Hogy játszom-e, az nem rajtam múlik, de ha már itt vagyok, nyilván szeretnék. Ha akad olyan labdarúgó, aki remekül érzi most magát a bőrében, az én vagyok. Még akkor is, ha el kell ismernem, volt egy-két gyengébb meccsem is. A hozzáállásomra ugyanakkor sosem lehetett panasz – legalábbis ezt remélem. A többiek alaposan megkönnyítették a dolgom, mert amennyire egységes, annyira motivált társaságba csöppentem. Habár eleinte olyan volt, mintha a Holdon járnék, de tényleg segítőkész volt mindenki.