Román-magyar: a magyar rendőrséget is bevonhatják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.07. 21:38
Mintegy 2800 magyar szurkolót várnak a románok a két ország labdarúgó-válogatottjának szombati, bukaresti összecsapására, de a román lapok attól tartanak, hogy nem mindegyikük érkezik békés szándékkal.

Egy évvel ezelőtt számos összecsapásról számoltak be a lapok, amelynek következtében Bukarest belvárosa kisebb csatatérré alakult át.

Most ennek megelőzésére készülnek a helyiek, akik kiemelték, hogy a Facebookon és egyéb fórumokon románellenes üzenetekkel „hangolnak” a magyarok.

„Csütörtökön lesz egy megbeszélés, amelyen valamennyi rendező szervezet, valamint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) is részt vesz, és megtárgyalják a részleteket. Lehetséges, hogy ezen a megbeszélésen a magyar rendőrség is részt vesz” – mondta Georgian Enache csendőr.

A román hatóságok szeretnék, ha a vonattal érkező szurkolók ezt követően közvetlenül a stadionba mennének, hogy ne ismétlődjenek meg a tavalyi esetek, ugyanakkor nem lehet korlátozni a szabad mozgáshoz való jogot – emelik ki a lapok. Egy évvel ezelőtt számos összecsapásról számoltak be a lapok, amelynek következtében Bukarest belvárosa kisebb csatatérré alakult át.

Most ennek megelőzésére készülnek a helyiek, akik kiemelték, hogy a Facebookon és egyéb fórumokon románellenes üzenetekkel „hangolnak” a magyarok.

„Csütörtökön lesz egy megbeszélés, amelyen valamennyi rendező szervezet, valamint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) is részt vesz, és megtárgyalják a részleteket. Lehetséges, hogy ezen a megbeszélésen a magyar rendőrség is részt vesz” – mondta Georgian Enache csendőr.

A román hatóságok szeretnék, ha a vonattal érkező szurkolók ezt követően közvetlenül a stadionba mennének, hogy ne ismétlődjenek meg a tavalyi esetek, ugyanakkor nem lehet korlátozni a szabad mozgáshoz való jogot – emelik ki a lapok.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
19 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
21 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43