Válogatott: Pintér nyilatkozatban felelt Szalai Ádámnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.04. 19:41
null
Pintér Attila amondó, Szalai Ádám olyan meghívást utasít vissza, amelyet nem is kapott meg (Fotó: NS-archív)
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott az MLSZ hivatalos honlapján nyilatkozatban reagált Szalai Ádám nyilatkozatára. Szalai saját hivatalos Facebook-oldalán csütörtök délután jelentette be: nem vállalja a válogatottságot, amíg Pintér Attila a nemzeti csapat szakvezetője. Az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közöljük Pintér Attila nyilatkozatát.

SZAVAZÁS

Ön kit tart hibásnak azért, hogy idáig fajult a Szalai–Pintér-konfliktus?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Csak a tisztánlátás végett nyilatkozom a témáról: Ádám olyan meghívást akar visszautasítani, amit nem is kapott meg, hiszen most vasárnap, Észak-Írország ellen más játékosokat hívtam meg az ő posztjára. Nem kizárt, hogy a jövőben számoltunk volna vele, de a döntését tudomásul vesszük, karrierépítéséhez sok sikert kívánunk” – fogalmazott a szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A válogatott csütörtök délelőtt regeneráló foglalkozáson vett részt, a szakmai stáb tagjai pedig a felcsúti Pancho Arénában nézték meg a Magyarország–Spanyolország U21-es mérkőzést. A mérkőzés alatt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a Nemzeti Sport és az NSO Tv kérésére sajtósán keresztül formált véleményt a Szalai-ügyről.

„Az MLSZ vezetése szövetségi kapitányt választ, nem válogatott keretet vagy kezdőcsapatot. Ehhez az elvhez tartjuk magunkat és elfogadjuk a kapitány válogatási elveit. Ez Szalai Ádám esetében is így volt”– tudatta a szövetség elnöke.

Szalai Ádám csütörtök délután hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy amíg Pintér Attila a szövetségi kapitány, nem vállalja a szereplést a nemzeti csapatban.

„A változatlan körülmények nem teszik lehetővé, hogy az Európa-bajnoki selejtező soron következő mérkőzésein a legjobb teljesítményt nyújtsam, így még a selejtező rajtja előtt hoztam meg döntésemet, amely szerint a jelenlegi szövetségi kapitány vezetése alatt nem kívánok a magyar válogatott rendelkezésére állni” – írta.

Legfrissebb hírek

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:57

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Tollaslabda csapat Eb: a magyar férfiválogatott Prágában szerepel a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 15:47

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50
Ezek is érdekelhetik