U19-es Eb: Ezen a tornán férfivá értek a srácok - Mészöly G.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 20:22
Mészöly Géza szövetségi edző roppant büszkén nyilatkozott játékosairól, miután a magyar U19-es válogatott 2–1-re legyőzte Izraelt, így kijutott az U20-as világbajnokságra. Mészöly szerint a fiatalok ma férfivá értek.

„Két mérkőzés után komoly kritikával éltem a játékosok kapcsán, most viszont

Mészöly Géza szerint beérett a munka gyümölcse (Fotó: Mirkó István)
Mészöly Géza szerint beérett a munka gyümölcse (Fotó: Mirkó István)

le a kalappal előttük, óriási, amit tettek, büszke vagyok rájuk – kezdte meccs utáni sajtótájékoztatóját Mészöly Géza, a magyar U19-es válogatott szövetségi edzője. – Beérett a munka gyümölcse, még akkor is, ha az első két vereség fájdalma még bennünk él, de sikerült elérni célunkat, kijutni a vébére. Köszönöm a srácoknak, hogy kibírtak engem, köszönöm a szakmai stábnak a segítséget.”

„Óriási küzdelem volt a pályán, idegőrlő összecsapás volt ez, de a srácok az utolsó leheletükig mentek. A szünetben azt kértem a fiúktól, hogy szerezzünk egy harmadik gólt, ezt persze ellenfelünk nem engedte, de a lehetőségünk megvolt rá. Megérdemelték a srácok a sikert, óriásit küzdöttek, Székely Gyuri és a védők is nagyokat mentettek. Az ellenfélből ki kell emelnem a kilences számú játékost, aki egyszerűen zseniális futballista. Olykor öten-hatan sem tudtuk megállítani.”

„Pont ez, a mai mentalitás hiányzott az első két meccsen. A srácok szégyellték magukat, de meg akarták mutatni, mit tudnak. Ezzel az Eb-vel férfivá értek. Ez volt a cél. Én azt mondtam, július 25-én férfivá kell válniuk, s ezt megtették, büszke vagyok rájuk.”

„Szeretném még külön megköszönni a közönségnek a támogatást, ma még jobban meghatódtam, mint az első mérkőzésen. Jó látni ezt a futball iránti szeretetet. Bízom benne, hogy együtt dolgozhatunk tovább ezekkel a játékosokkal. Ha az első mérkőzésen sikerült volna nyernünk, az feldobta volna a csapatot, és biztos, hogy másképp alakul a torna. Nagy nyomás volt a srácokon, de a végén azért feltették az i-re a pontot.”

„A legnagyobb tanulsága a tornának, hogy büszke vagyok a játékosokra, de majd később kell levonni a következtetéseket. Remélhetőleg a világbajnokságon tudunk majd profitálni az Eb-n tanultakból” – fejezte be mondandóját Mészöly Géza.

„A jobbik csapat ma nem nyert. A különbség az volt, hogy ők értékesítették a helyzeteiket, amelyből nem volt túl sok, mi pedig hiába dolgoztunk ki négy-öt-hat helyzetet a második félidőben, a kapusuk kiválóan védett. Minden sikerült, csak a gólszerzés nem, de a futballban a szerencsére is szükség van. Önmagában nem elég, de amikor a csapat jól játszik és helyzeteket dolgoz ki, akkor egy kicsire szükség van belőle, ami most nekünk nem volt meg. Ezért veszítettük el a meccset" – nyilatkozta Eli Ohana, az izraeliek szövetségi edzője a meccs után.

Bele kellett halni a mérkőzésbe a győzelemért

Legfrissebb hírek

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Pontot mentett Anglia az U19-es Európa-bajnokságon, a hollandok elintézték a németeket

Minden más foci
2025.06.14. 21:00

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48
Ezek is érdekelhetik