U21: A középmezőnyben maradás sem rossz - Róth

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.22. 08:26
Korrekt módon köszönt el egymástól a Magyar Labdarúgó-szövetség és Róth Antal kedden, az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője – legalábbis a szakember elmondása szerint. A nemzeti korosztályos együttest némi megszakítással majd' tíz évig irányító szakember a Nemzeti Sportnak beszélt az MLSZ döntéséről.

„Vági Márton főtitkár hétfőn értesített arról, hogy kedden menjek be a szövetségbe – felelte Róth Antal a Nemzeti Sport kérdésére. – Hogy ott mi történt? Korrekt módon elköszöntünk egymástól. Novemberben hazai pályán váratlanul kikaptunk Albániától, az a vereség érezhetően megviselte a szurkolókat, de rögtön hozzáteszem, a játékosokat és bennünket, edzőket is. A szerződésem határozatlan időre szólt – ezt a lépést is meg lehetett lépni.”

Mint ismert, Róth Antal 2002 és 2008 között ült az U21-es válogatott kispadján, majd két év kihagyást követően ismét visszatért oda.

„Nagy öröm, hogy ennyi ideig a legkényesebbnek számító korosztállyal dolgozhattam. Sok tehetséges gyerekkel találkoztam, közülük több mint ötvenen A-válogatottak lettek. Más volt a futball, amikor Szabics Imre volt nálunk válogatott, és más, amikor Kovács István, de majd tíz év alatt sokat változtak maguk a labdarúgók is. Bízom benne, hogy a gyerekek között azért akad olyan, aki kapott tőlünk hasznos útravalót. Azért valamit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Abban a kiélezett helyzetben, ami az európai futballra jellemző, megőriztük a helyünket a középmezőnyben. Ami ugyan nem előrelépés, de én a pozíció megtartását sem tartom rossz teljesítménynek. Egyszer voltunk tizenhatodikak a ranglistán, egyébként a huszadik-huszonnegyedik pozícióban álltunk, innen azért nehéz lett volna eljutni egy Eb-döntőbe, ahová a rendező országon kívül csak hét válogatott kvalifikálja magát” – fejezte be Róth Antal.

Legfrissebb hírek

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Az idén is megrendezik a Fülöp Márton kapustábort

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 09:16

Részletes feltételek az „ötmagyaros” szabályhoz – így jutnak a maximális forráshoz a futballklubok

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 09:45

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40
Ezek is érdekelhetik