Bölöni fenekestül felforgatta volna a magyar futballt

Vágólapra másolva!
2013.12.13. 09:09
null
Bölöni László korábban Belgiumban is dolgozott, Magyarországon (egyelőre) nem fog (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Sokáig Bölöni László volt a Magyar Labdarúgó-szövetség első számú jelöltje a szövetségi kapitányi posztra, de nem tudtak megegyezni a felek. A marosvásárhelyi születésű szakember a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, a pénzkérdésig el sem jutottak a tárgyalások során. Az általa elképzelt intézkedések sok érdeket sérthettek volna, nyolc év alatt látja megvalósíthatónak a felemelkedést.

 

Ön számított az MLSZ első számú szövetségikapitány-jelöltjének, aztán megrekedtek az egyeztetések. Miért nem jött létre a megállapodás?
Egyszerű a válasz, azért, mert a jövő nyaráig szerződés köt a katari al-Horhoz – mondta az Erdélyből származó, a portugál Sportinggal és a belga Standard Liege-zsel bajnokságot nyerő szakember, a korábbi 108-szoros román válogatott Bölöni László.

Más akadályba nem ütközött?
Mire gondol?

Például az anyagiakra.
A szövetség ajánlatában anyagi vonatkozású javaslat is szerepelt. Lettek volna még pontosítások, ám mert az első kritériumon nem tudtunk túllépni, így a pénzkérdés részletes megbeszéléséig sem jutottunk el. Tehát mindenekelőtt az első problémát kellett volna megoldani.

– Nézzük akkor azt a bizonyos első problémát! Mi volt az?
Természetesen a magyar futball aktuális gondja, nehézsége. Egyébként ezzel a témával kapcsolatban más szakmabeliekkel is konzultáltam, beszéltem két-három jelenlegi válogatott futballistával, néhány újságíróval a hogyan tovább érdekében, sőt külföldi technikai igazgatók véleményét is kikértem.

Ha már ilyen mélyre ásta magát futballunk kapcsán, egyetért azzal a megállapítással, hogy csupán egy percen múlt a világbajnoki pótselejtező?
Ha a szakma mondja, akkor nagy hibának tartom. Nem szabad ennyire leegyszerűsíteni az otthoni futball gondjait, ennek a felületes megítélésnek bizony szerepe van abban, hogy sohasem jutunk A- pontból el a B-be. Elnézést kérek, de kimondom, ezerkilencszáznyolcvanhattól nem jegyzik a magyar futballt Európában. Ez óriási időkiesés, és bizony ez a tény is a szakmát minősíti, vádolja.

Mi és mennyi idő kellene az előrelépéshez?
Az utóbbi időben többet foglalkoztam a Magyarországról érkező hírekkel, és a problémák elemzésekor mélyebbre ástam magam. Edzőként szerzett tapasztalataimra alapozva próbáltam választ találni a megoldásért kiáltó kérdésekre, nem csupán egy feladatra kell figyelni, sok mindent kell eltörölni, megváltoztatni. Képletesen szólva nem egy szálból áll a csokor hanem többől, ráadásul ez a csokor mind szúrós szamárkóróból áll. Olyan intézkedéseket kell foganatosítani, olyan terveket kell megvalósítani, olyan határozatokat kell hozni és végrehajtani, amelyek szúrnak, mint az említett virág. Az elkerülhetetlen változások nem szülnének szimpátiát, sőt beletaposhatnak a szakma poros kényelmességébe, zavarhatnak embereket, neveket. Feltétlenül ellenfeleket állítana, de akkor is változásra van szükség.

S lennének elképzelései?
Nem lennének, konkrét terveim vannak. Hat-hét tüskés virág is akad a csokromban, erről beszéltem a szövetség képviselőjével is.

– Akkor újra megkérdezem: ha elképzelései szerint alakulnának labdarúgásunk ügyei, mennyi idő kellene a felemelkedéshez?
Ha jó irányba haladnánk, nyolc év.

A BÖLÖNI LÁSZLÓVAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN, MELYBEN A SZAKEMBER AZT IS ELMONDJA, MAGYARORSZÁGNAK MÁR RÉGEN NEM SZÖVETSÉGI KAPITÁNYRA VAN SZÜKSÉGE...

 

Legfrissebb hírek

Lemondott a lengyel szövetségi kapitány – Lewandowski reagált

Minden más foci
2025.06.12. 10:57

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik