Válogatott: „A Juhász, Korcsmár védőpárossal kezdünk” - Guzmics

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 10:32
Guzmics Richárd, a magyar labdarúgó-válogatott és a Haladás védője klubja hivatalos honlapjának elmondta, hogy tudomása szerint a Juhász Roland, Korcsmár Zsolt belső védőpárossal állunk fel a ma esti, Csehország elleni felkészülési mérkőzésen, ettől függetlenül számít a játékpercekre Egervári Sándor szövetségi kapitánytól.

„Úgy tudom, a Juhász, Korcsmár belső védőpárossal kezdünk, de annak is nagyon örülnék, ha csereként léphetnék pályára. Nagyjából sejtem, hogy lesz erre lehetőségem. Nehéz meccsre számítok, jó lenne egy önbizalom-növelő győzelem a románok elleni vb-selejtező előtt. Ahogy Egervári Sándor is utalt rá, a csehek futballkultúrája előttünk jár, de egyszer már legyőztük őket, miért ne sikerülhetne ismét?” – tette fel a költői kérdést Guzmics, majd arra is kitért, hogy – a szövetségi kapitány elmondása szerint – várhatóan ugyanazok a játékosok alkotják majd a románok elleni keretet, mint a jelenlegit. is utalt rá, a csehek futballkultúrája előttünk jár, de egyszer már legyőztük őket, miért ne sikerülhetne ismét?” – tette fel a költői kérdést Guzmics, majd arra is kitért, hogy – a szövetségi kapitány elmondása szerint – várhatóan ugyanazok a játékosok alkotják majd a románok elleni keretet, mint a jelenlegit.

„Nagyon nagy dolognak tartom, hogy a nevem szerepel a legjobb 23 futballista között. Borzasztóan örülök, hogy itt lehetek. Ami a formámat illeti: volt egy kisebb bokasérülésem, de ez már a múlté. Jó erőben vagyok, ha lehetőséget kapok, bizonyítom is. Immár a csapattársak is elfogadtak, szóval jól érzem magam a válogatottnál. Valamennyi eddigi válogatott meccsem különleges élmény volt valamiért. A norvégok elleni találkozó azért, mert akkor debütáltam, míg Törökországban ötvenezer őrjöngő szurkoló előtt játszhattam. Igaz, csak csereként kaptam lehetőséget, de belső védőként engem küldött be először a szövetségi kapitány. Kuvait ellen pedig első alkalommal voltam kezdő a csapatban. Bízom benne, hogy hamarosan újabb élményekkel gazdagodom” – tette hozzá a háromszoros válogatott középhátvéd.

A Magyarország–Csehország felkészülési mérkőzés 20.30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

Legfrissebb hírek

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30

Jó harcosból idővel vezérré érett – interjú Rajczi Péterrel

Képes Sport
2026.01.12. 09:40
Ezek is érdekelhetik