Válogatott: Marica elmondta, felépül a mieink elleni meccsig

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 16:38
Ciprian Marica, a román labdarúgó-válogatott és a Schalke támadója elmondta, tétmeccsen már nem léphet pályára a magyar–román világbajnoki selejtezőig, ezért Victor Piturca szövetségi kapitányra bízza, hogy számít-e rá.

„Hála Istennek, jobban érzem magam. Már elkezdtem futni, és a labdával is gyakorolhatok. Optimista vagyok, tizenötödikén a tervek szerint már újra együtt edzhetek a csapattal. Piturca kapitányon múlik, hogy játszhatok-e Magyarország ellen, mivel meccsen addig már nem futballozhatok. A világbajnoki selejtező nyilvánvalóan hatalmas motivációt jelentene számomra, de persze egy ilyen találkozón száz százalékot kell nyújtani” – mondta Marica.

Mint ismert, a magyar válogatott március 22-én, pénteken csap össze Romániával a Puskás Ferenc Stadionban világbajnoki selejtezőn.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Hollandia a finnek, Ausztria a románok legyőzésével kezdte a vb-selejtezősorozatot

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik