Románia: Mutu lehet, hogy mégis játszhat ellenünk

2013.02.19. 11:46
Múlt héten még úgy tűnt, hogy a román válogatott az izomszakadást szenvedő Adrian Mutu nélkül lép majd pályára március 22-én Budapesten a Magyarország elleni labdarúgó vb-selejtezőn, ám az Ajaccio csatára most arról beszélt, hogy van esély a játékára.

„Tegnap voltam orvosnál, aki megállapította, hogy 15 milliméteres szakadás van a bal lábamban, az izmomban, de törés nincs. Ez annyit jelent, hogy húsz napig nem végezhetek teljes értékű munkát, amiből négy már eltelt” – idézi Adrian Mutut a Gazeta Sporturilor.

„Addig orvosi felügyelettel külön készülök. Ha nem lép fel komplikáció, akkor az orvos szerint képes lehetek a játékra Magyarország ellen. Úgy érzem, egy hónap elégnek bizonyulhat a felépülésre, és a válogatott meccsig egy találkozón még az Ajaccióban is szeretnék pályára lépni” – tette hozzá a 34 éves Mutu, aki legutóbb tavaly október 16-án, Hollandia ellen szerepelt a román nemzeti csapatban.

 

Legfrissebb hírek

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
2026.05.01. 10:42

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

A ráadásban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.04.15. 18:38

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2026.04.07. 23:08

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02

Egyelőre folytatják Mircea Lucescu kezelését, de új beavatkozásról is dönthetnek

Minden más foci
2026.04.07. 08:34

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
2026.04.06. 11:57

Szívinfarktust kapott a kórházban Mircea Lucescu

Minden más foci
2026.04.03. 12:19
Ezek is érdekelhetik