Futsal: a magyar válogatott hajrágólokkal kikapott Szlovéniában

Vágólapra másolva!
2011.12.03. 21:45
Címkék
A világbajnoki selejtezőkre készülő magyar futsalválogatott 3–1-re kikapott Szlovéniától a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén a szlovéniai Kidricevóban.

Frank Tamás szövetségi edző a szombati összecsapáson már azokat a sorokat küldte pályára, amelyek várhatóan a gyöngyösi vb-selejtezőkön is szerepet kapnak, igaz, a sérült Sivák Péter és Trencsényi János ezúttal nem utazott el a csapattal, ők felépülésük esetén december közepéig csatlakozhatnak a kerethez – olvasható az MLSZ honlapján megjelent tudósításban.

A mérkőzés első tíz perce kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat szerezhetett volna gólt, ezt követően azonban a mieink begyűjtötték ötödik személyi hibájukat, és biztonságosabb játékra álltak át. A szlovénok hiába játszottak fölényben, védelmünk jól zárt, és Pallai Gábor is bemutatott néhány nagy védést. Válogatottunk ebben a periódusban kontrákból alakított ki lehetőségeket, de a befejezések pontatlanok voltak, a félidő gól nélküli állásnál ért véget.

A fordulás után a labdát többet birtokló szlovénok megszerezték a vezetést, majd nem sokkal később Dróth Zoltán egyenlített. A 38. percben a hazaiak újabb gólt lőttek, a mieink pedig a végjátékra lehozták a kapust, és emberelőnyben próbáltak egyenlíteni. Ez a taktika azonban ezúttal nem vezetett eredményre, a hazaiak egy labdaszerzésből az üres kapuba találtak, és 3–1-re megnyerték a meccset.

„A szlovénok többet birtokolták a labdát, gyorsabban, labdabiztosabban játszottak, és összességében több helyzetük volt – idézi az mlsz.hu Frank Tamás értékelését. – Az első félidőben jól zárt a védelmünk, ígéretes kontrákat vezettünk, a helyzeteket azonban nem tudtuk értékesíteni. A vereség ellenére a teljesítménnyel nem lehetek elégedetlen, a kulcsjátékosok közül többeknél tapasztalható előrelépés, de vannak, akiktől többet várok a tétmérkőzéseken.″

A Futsal Slovenija tudósítása szerint a két válogatott 13 egymás elleni mérkőzésén ez volt a harmadik szlovén siker.

A két csapat vasárnap ismét megmérkőzik egymással.

FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szlovénia–Magyarország 3–1 (0–0)
Kidricevo, 1500 néző
Magyarország: Pallai – Németh P., Lódi, Gyurcsányi, Dróth. Csere: Reveland, Tóth Sz., Dávid, Csopaki, Lovas, Harnisch, Simon Á., Simon Zs. Szövetségi edző: Frank Tamás
Gólszerző: Pertic (22.), Grzelj 38., Mordej (39.), ill. Dróth (24.)
Legfrissebb hírek

Idegenben is nyert a Veszprém, egy lépésre került a futsal NB I bajnoki címétől

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 23:14

Futsal NB I: a bronzcsata második meccsét is megnyerte a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 21:25

A Veszprém simán megverte a Kecskemétet a futsal NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:44

A Nyíregyháza került előnybe a futsal NB I bronzcsatájában

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 22:57

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05
Ezek is érdekelhetik