Futsal: a magyar női válogatott kilenc gólt kapott a spanyoloktól

Vágólapra másolva!
2011.05.08. 10:30
Címkék
Női futsalválogatottunk lejátszotta második mérkőzését is a moszkvai nemzetközi tornán. Az oroszok elleni döntetlen után a spanyolokkal szemben nem sikerült a pontszerzés – adta hírül az mlsz.hu.

A Várhidi Péter vezette együttes pénteken remek teljesítményt nyújtva ért el 1–1-es döntetlent a házigazdák ellen. A magyar válogatott játékára a női futsalban a világelitbe tartozó spanyol válogatott ellen sem lehetett panasz, még ha a meccs végeredménye nem is ezt sugallja. A mieink az első félidőben sokáig nagyszerűen tartották magukat, az ellenfél a 12. percben tudta megszerezni a vezetést. A folytatásban azonban már nem tudtuk tartani a lépést a spanyol válogatottal, amely végül igazolva jó hírét 9–0-ra nyerte meg a mérkőzést.

„Két oldalról lehet megközelíteni a mai mérkőzést – kezdte értékelését a mérkőzés után Várhidi Péter az mlsz.hu-nak. – Az egyik, hogy ennek a tornának köszönhetően játszhattunk egy olyan csapat ellen, amelyik sokkal előrébb tart nálunk, és annak ellenére, hogy szenvedő alanyai voltunk, egy igazi tanulmány volt számunkra. A másik oldala, hogy mivel teljesen amatőrök vagyunk – a legjobb esetben is heti egy-két esetben edzünk – erőnlétileg nem tudtuk elviselni azt a nyomást, amit a spanyolok gyakoroltak ránk. Így egyértelmű volt az eredmény. Ha lett volna egy nap pihenőnk a két meccs között, talán egy kicsit szorosabb meccset játszhattunk volna."

Legfrissebb hírek

Győzelemmel rajtolt a címvédő, az előző idény ezüstérmese viszont kikapott a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:18

Futsal NB I: döntetlennel indult az új idény

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 21:05

Kirgizisztánnal melegít a románok elleni Eb-pótselejtezőre a futsal-válogatott

Magyar válogatott
2025.08.06. 14:29

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsalklub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:12

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
2025.07.10. 17:42

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
2025.07.09. 19:02

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik