A mieink jól kezdték a mérkőzést, Szécsi Márk már a hetedik percben megszerezte a vezetést a tizenhatos vonaláról leadott lövésével. A folytatásban több helyzetet is kialakított Bene Ferenc csapata, de nem tudott betalálni.
A vendégek azonban három perc alatt megfordították a találkozót: a 60. percben nem sokkal a beállítása után Artyom Fedcsuk egyenlített, majd három perccel később Ivan Komuha beállította a 2–1-es végeredményt.
A korábbi mérkőzésen Románia gól nélküli döntetlent játszott Izlanddal, így jelenleg a mieink állnak a kvartett utolsó helyén, és nem lesz könnyű dolguk a továbbjutást érő első helyért folytatott harcban.
A folytatásban Izlanddal találkozunk szombaton 15 órakor Bükön, majd a jövő hét kedden a románok következnek 17 órakor Szombathelyen.
„Tudomásul kell venni, hogy nemzetközi szinten is nagyon komoly ellenfél volt az orosz válogatott, nagy iramú, színvonalas meccset játszottunk. A vereség ellenére büszke vagyok a játékosokra, mert ez is az én csapatom, és úgy gondolom, minden egyes játékos megtett minden tőle telhetőt a siker érdekében. Voltak fordulópontok a mérkőzésen, ezekből azonban nem jöttünk ki jól. Az első félidőben vezettünk szép támadásokat, többször megzavartuk az oroszokat, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel. Biztos voltam benne, hogy nem tudjuk egygólos vezetéssel kibekkelni a mérkőzést, ezért a szünetben arra kértem a játékosokat, hogy a középpályán támadjuk le az ellenfelet, de az orosz válogatott ránk erőltette az akaratát, beszorított bennünket a kapu elé, és végül megfordította az eredményt. Egy tanulási folyamat közepén járunk, és noha látható a folyamatos fejlődés, még meg kell tanulnunk nemzetközi szinten játszani" – értékelt a mérkőzést követően Bene Ferenc szövetségi edző az mlsz.hu-nak. |
7. CSOPORT, 1. FORDULÓ |
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 1–2 (1–0) |
Szombathely, 600 néző. Vezette: Enea Jorgji (albán) (Koka – albán, Storey – északír) |
MAGYARORSZÁG: Banai – Zámbó, Szilvási, Zsirai M., Eperjesi (Kiprich D., a szünetben) – Pintér A., Lőrinczy (Illés D., 64.), Halmai R. (Farkas A., 15.) – Karacs, Novothny, Szécsi M. Szövetségi edző: Bene Ferenc |
OROSZORSZÁG: Leonov – Serasov, Ovszjannyikov (Lobanov, a szünetben), Komuha, Kirisov – Panjukov (Fedcsuk, 67.), Zujev, Ambarcumjan, Szeregyin, Zobnyin (Zabkin, 75.) – Szergyerov. Szövetségi edző: Vlagyimir Hrinak |
Gólszerzők: Szécsi M. (1–0) a 6., Fedcsuk (1–1) a 60., Komuha (1–2) a 62. percben |
MESTERMÉRLEG |
Bene Ferenc: – Az első félidőben megvoltak a lehetőségeink a mérkőzés megnyerésére, a második játékrészben rosszul jöttünk ki, és ezt jól használta ki az orosz csapat. |
Vlagyimir Hrinak: – Az első játékrészben még akadozott az összjátékunk, szünet után átvettük a játék irányítását, és úgy érzem, megérdemelten győztünk. |
A MÁSIK MECCSEN |
Románia–Izland 0–0 |
MÁRCIUS 26., SZOMBAT |
Románia–Oroszország 15 óra, Szombathely |
Izland–Magyarország 15 óra, Bük |
MÁRCIUS 29., KEDD |
Magyarország–Románia 17 óra, Szombathely |
Oroszország–Izland 17 óra, Bük |