U21-es válogatott: ezúttal a légiósokkal együtt edzőtáborozik a csapat

Vágólapra másolva!
2011.02.07. 15:08
Az U21-es válogatott hétfőn edzőtáborba vonult, Róth Antal szövetségi edző ma egy, holnap két edzést tart a keret tagjainak Telkiben, majd szerdán felkészülési mérkőzés zárja a programot. Ezúttal a légiósok is hazautazhattak az összetartásra.

Róth Antal január végén tartotta az U21-es válogatott első idei edzőtáborát, azon az összetartáson csak az itthon játszó labdarúgókra számíthatott a szakmai stáb. Az e heti munka szerves egységet képez a két héttel ezelőttivel, döntő többségében azok a futballisták vesznek részt a gyakorlásokon, akik az idei első edzőtáborozáson nem voltak tagjai a keretnek. Hétfőn egy, kedden két edzés szerepel a programban, majd szerda délután a BFC Siófok elleni felkészülési mérkőzés zárja le a táborozást.

Mint korábban beszámoltunk róla, a múlt héten megtartották az Eb-selejtezők sorsolását, korosztályos válogatottunk ősszel az olasz, a török, az ír, valamint a liechtensteini csapattal egy csoportban kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezőket.

„A januári és a mostani edzőtábort nem választanám külön egymástól, a felkészülés ugyanazon blokkjába tartoznak, ezt figyelembe véve állítottam össze a keretet és a programot is – nyilatkozta Róth Antal az mlsz.hu-nak. – A kerethirdetés előtt figyelembe vettem a játékosok klubcsapatainak felkészülését is, nem hívtam meg például azokat a futballistákat, akik klubjukban jelenleg a kezdőbe kerülésért harcolnak, mert számukra két-három nap kiesés is nagy hátrányt jelenthet ebben a versenyben. Itt vannak ugyanakkor a külföldiek, és néhány olyan játékos, akik januárban különböző okokból nem voltak kerettagok. Az Eb-sorsolás ismeretében megkezdtük a leendő ellenfelek feltérképezését, a következő napokban azonban nem erre koncentrálunk, egyelőre a saját csapatunk kialakítása a legfontosabb feladat.”

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Szokol Zsolt (Újpest FC), Turcsik Tamás (Zalaegerszegi TE), Preklet Csaba (Kecskeméti TE-Ereco), Vattai Balázs (Ferencvárosi TC), Litauszki Róbert (Újpest FC), Szeleczki Alex (Videoton FC-Puskás Akadémia), Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás), Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Stieber András (Aston Villa), Kulcsár Kornél (Kaposvári Rákóczi), Peszmeg Viktor (Ferencvárosi TC), Iszlai Bence (Szombathelyi Haladás), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Gyurcsó Ádám (Videoton FC-Puskás Akadémia), Laczkovich Donát (FK Dukla Praha)
Támadók: Simon Krisztián (Feyenoord), Futács Márkó (FC Ingolstadt 04), Lázár Bence (Újpest FC), Bertus Lajos (Kecskeméti TE-Ereco)

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik