Egervári: Nem ijedünk meg a hollandoktól!

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.11.22. 21:12
null
Egervári Sándor gondolatai már a hollandok elleni mérkőzéseken járnak (Fotó: Németh Ferenc - archív)
Újabb bejegyzéssel jelentkezett a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján vezetett blogjában Egervári Sándor. A magyar válogatott szövetségi kapitánya elárulta, már januárban megkezdődik a felkészülés a hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőkre, és ígéri, a mieink nem ijednek majd meg a világbajnoki ezüstérmes ellenféltől.

„Leírhatatlanul jó érzés volt érezni a szurkolók szeretetét múlt szerdán, a litvánok legyőzése után. Úgy ünnepelték a csapatot, mintha tétmeccsen szereztünk volna fontos pontokat, és láttam a játékosokon, amikor kimentek a lelátókhoz megköszönni az ünneplést, majd később az öltözőben is, hogy mennyire feldobja őket ez a feléjük sugárzó érzés" – olvashatók Egervári Sándor gondolatai az mlsz.hu-n vezetett blogjában.

A szövetségi kapitány nem csak a szurkolóknak mondott köszönetet, hanem mindazoknak, akik segítik a válogatott munkáját. „A játékosok nyitottan fogadták az új gondolatokat, az új kerettagokat, a régiek segítették a fiatalokat, akik kiválóan éltek a lehetőséggel, és ma már senki sem kérdőjelezi meg a helyüket a keretben, illetve a csapatban. A legnagyobb köszönet tehát maguknak a labdarúgóknak jár azért, amit az ősszel sikerült elérnünk. Hálával tartozunk ugyanakkor a klubvezetőknek, a tulajdonosoknak és az edző kollégáknak is, akiktől mentálisan és fizikálisan tökéletesen felkészített játékosokat kaptunk minden egyes alkalommal. Végül, de nem utolsó sorban sokat segített a munkánk során az a bizalom is, amelyet az MLSZ elnöke, elnöksége és az apparátus felől éreztünk" – írja a kapitány.

„Ennyit a hátunk mögött hagyott időszakról, mostantól már a jövőre összpontosítunk. Az én gondolataimat már a márciusi, hollandok elleni két mérkőzés foglalja le, ezek lesznek az Eb-selejtezők során a legnehezebb mérkőzéseink" – tekintett a közeljövőbe a szövetségi kapitány. „A hollandok világbajnoki ezüstérmesek, igazi csúcscsapatot alkotnak, minden poszton klasszisokkal, de nem fogunk megijedni tőlük. Már január elején elkezdjük a felkészülést azzal, hogy rajta tartom a szememet az összes kerettagságra szóba jöhető játékoson, személyesen győződöm meg a segítőimmel együtt a formájukról, itthon és külföldön egyaránt – folytatta Egervári. – Február kilencedikén lesz a következő mérkőzésünk, a hollandok elleni selejtezők főpróbája, de sajnos, ma még több részlettel nem szolgálhatok, hiszen egyelőre nincs helyszín, és nincs ellenfél sem. Nem titkolom, meleg éghajlaton szeretnénk pályára lépni, hogy kifogástalan talajon játszhassunk egy hozzánk hasonló futballkultúrájú ország válogatottja ellen. Úgy látom, ez szolgálná a legjobban a felkészülésünket annak az érdekében, hogy jövőre az egész évre ugyanolyan elégedetten tekinthessünk vissza, mint most tesszük az utóbbi két, két és fél hónapra."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19
Ezek is érdekelhetik