UEFA Régió-kupa: a magyar válogatott három góllal győzte le Romániát

2010.09.01. 19:29
A magyar amatőr labdarúgókból álló válogatott Sopronban 4-1-re nyert Románia ellen az UEFA Régió-kupa első selejtező mérkőzésén. A csoport másik összecsapásán Izrael 5-0-ra verte Örményországot.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint az NB III-as Duna-csoport legjobbjaira épülő szakvezetője, Króner Péter a Tóth Jenő – Kovács Zsolt, Rétsági Ákos, Páli Krisztián (Böcskör Zsolt a 60. percben), Németh Gábor (Szőllősi Ferenc a 80. percben) – Fábián Imre, Marosvölgyi Tamás (Müllerlei Szabolcs a 70. percben), Dallos Gábor, Szauter István – Mészáros Dániel, Flórián Ádám összeállításban szerepeltette a válogatottat. Csapatunk magabiztosan, 3–1-es félidő után 4–1-re legyőzte ellenfelét. A mieink góljait Mészáros, Kovács, Flórián és Marosvölgyi szerezték.

„Nagy akarással kezdtük a meccset, ez kicsit görcsössé is tette a játékunkat, de hamar megnyugodtunk, rendeztük sorainkat, és szünetre magabiztos vezetést szereztünk. A második félidőben is mi irányítottunk, több kihasználatlan lehetőségünk volt, a meccs vége felé még egy büntetőt is hibáztunk. Igazi csapatként futballoztunk, megérdemelten nyertük meg a találkozó" - nyilatkozta Króner Péter a mérkőzés után.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
16 órája

A statisztikai adatok tovább erősítik egy futballklub identitását

Minden más foci
2026.02.27. 10:04

Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye

Utánpótlássport
2026.02.26. 11:09

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.24. 09:00

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35
Ezek is érdekelhetik