250 ezer eurós szakmai támogatást kapott az MLSZ az UEFA-tól

2008.02.28. 16:43
Kisteleki István, az MLSZ elnöke a csütörtöki elnökségi ülésen részletesen tájékoztatta a testület tagjait az UEFA szakmai fejlesztési programjáról, amelynek lényege: négy esztendőn keresztül összesen 252 000 eurós támogatást biztosít az európai szövetség minden tagországa számára – adta hírül a szövetség hivatalos honlapja.
Kisteleki István
Kisteleki István
Kisteleki István
Kisteleki István

MLSZ: a Paks, a REAC és a Tatabánya nem játszhat otthon

A Paks, a REAC és a Tatabánya addig nem rendezheti saját stadionjában hazai bajnoki mérkőzéseit, ameddig a pálya nem rendelkezik villanyvilágítással - többek között erről határozott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége csütörtöki ülésén.
A paksiak azért kérték, hogy a világítás hiánya ellenére otthon fogadhassák ellenfeleiket, mert várhatóan március végére befejeződnek az erre irányuló munkálatok pályájukon.
A tatabányaiak azzal indokolták kérésüket, hogy a következő szezonban idei eredményeiktől függetlenül az NB II-be nyújtják be licenckérelmüket, a másodosztályban pedig nem szerepel a kötelező előírások között a világítás.
A REAC stadionja a XV. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint májusban felel meg az idevonatkozó előírásoknak, addig azonban az elnökségi határozat értelmében a rákospalotaiak sem játszhatnak otthon.
MTI
Ez az intézkedést azért hozta az UEFA, hogy a tagországok arra érdemes szakemberei egyrészt külföldi tapasztalatokat szerezzenek, másrészt vendégeket fogadjanak hasonló célból. Döntés született a 2010-es magyarországi futsal Eb néhány személyi kérdésében, s arról is, hogy érvényben marad az eredeti döntés a villanyvilágítással nem rendelkező NB I-es csapatok hazai mérkőzéseinek helyszínét illetően.

Emellett az elnökségi ülésen bejelentették, hogy megállapodás született a Szerencsejáték Rt.-vel arról, hogy a cég 60 millió forintos támogatásban részesíti az OLLÉ műfüves pályaépítő programot.

Szintén rendkívül jelentős segítséget nyújt – nemcsak az MLSZ-nek, hanem valamennyi tagországának – az UEFA is, miután a kontinens futballját irányító szervezet nyomatékosan szorgalmazza, hogy legyen az eddiginél sokkal jelentősebb a szakmai együttműködés az európai országok szövetségei között.

A hamarosan beinduló rendszer keretében valamennyi tagország négy esztendőn keresztül évi 63 ezer eurós támogatást kap, s ebből az előzetes elképzelések szerint minden évben 6 alkalommal 5-11 fős, szakemberekből álló csoportok látogathatnak el egymáshoz, tapasztalatszerzés céljából.

A nagyszabású tervet, amelynek során a résztvevők diplomát is kapnak az UEFA-tól, az a fejlesztési bizottság dolgozta ki, amelynek egyik alelnöke Kisteleki István.

Az MLSZ vezetése – tekintettel az UEFA idevonatkozó, rendkívül következetes álláspontjára, s legutóbbi megismételt figyelmeztetésére – kitart a 2007-2008-as bajnokság kezdete előtt megfogalmazott, a mérkőzések biztonságát, a nézőtéri rendet illető zéró tolerancia mellett, s ezzel reagált a Ferencváros Szurkolók Szövetsége által megfogalmazott, a szigor enyhítését célzó kezdeményezésre.
Legfrissebb hírek

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 14:16

Eltiltása miatt a mostani idényben már nem játszhat a Paks hátvédje

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 09:20

„Nincs B-tervem” – Tóth Balázs pályafutása kis híján véget ért egy tinédzserkori gerincsérülés miatt

Légiósok
2026.04.21. 22:30

Az MLSZ elmagyarázta, miért volt szabályos az ETO Ferencváros elleni gólja

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 19:44

Az MLSZ pályázatot írt ki az NB I-es mérkőzések közvetítési és sugárzási jogaira

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 14:52

„Szakmailag logikus lenne a két meccs, de túlságosan az NB I-es csapat felé billenne a mérleg nyelve” – Lőw Zsolt az osztályozóról

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 18:46

NB II: képernyőre kerül a Vasas és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.04.15. 13:10

NB I: döntött az MLSZ, jön az osztályozó

Labdarúgó NB I
2026.04.14. 20:05
Ezek is érdekelhetik