Várhidi Péter: Az elnökség bizalma töretlen, távozásról szó sem volt

Vágólapra másolva!
2007.06.21. 15:01
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) csütörtöki elnökségi ülésén több mint egy órán át tartott Várhidi Péter szövetségi kapitány meghallgatása, melynek során a grémium támogatásáról biztosította a szakvezetőt. A szakember az egyeztetés után rögtönzött sajtótájékoztatón leszögezte, a jövőben is elsősorban a 22-25 éves korosztályra számít.
Várhidi Péter folytathatja, abban bízik, hogy az olaszok ellen már látható jelei lesznek a fejlődésnek
NS-archív
Várhidi Péter folytathatja, abban bízik, hogy az olaszok ellen már látható jelei lesznek a fejlődésnek
Várhidi Péter folytathatja, abban bízik, hogy az olaszok ellen már látható jelei lesznek a fejlődésnek
NS-archív
Várhidi Péter folytathatja, abban bízik, hogy az olaszok ellen már látható jelei lesznek a fejlődésnek

„Értékeltük az elmúlt két találkozót, a Görögország és Norvégia elleni Európa-bajnoki selejtezők tapasztalatait, ezt követően pedig megbeszéltük, hogy milyen dolgokon kellene változtatni az előrelépés érdekében – mondta a kapitány, majd hozzátette: – A távozásom nem merült fel, az elnökség bizalma törtetlen, így folytathatjuk a megkezdett munkát.”

„A szövetség vezetői tisztában vannak a tényekkel és elfogadják azt, hogy látványos eredmények a közeljövőben nem várhatók. Sok munka vár ránk, az a feladat, hogy elsajátítsuk és begyakoroljuk a taktikai elemeket. Bízom a fiatalokban, egy-két éven belül megedződhetnek a nyugati bajnokságokban, ezt pedig a válogatottban is kamatoztathatják” – fűzte hozzá Várhidi Péter.

„A hozzáállás még nem az igazi, elvárom, hogy a játékosaim mindet megtegyenek a sikerért. Augusztus 22-én komoly erőpróba, egyúttal nagy lehetőség vár a csapatra, az olaszok elleni felkészülési találkozón remélhetőleg látható lesz az előrelépés” – jegyezte meg a szakvezető.

A szakembert a legutóbbi elnökségi ülésen felszólították arra, hogy rendezze a viszonyát a sajtóval. Várhidi azonban úgy érzi ez szükségtelen, mivel szó sincs különösebb elletétről.

„Úgy érzem, rendezett a viszonyunk, az újságírók nehezen viselik el, hogy a válogatott nem nyeri meg a meccseket. Szerintem az természetes, hogy csalódott a hangulat, ha kikap a csapat” – jegyezte meg a tréner.

A magyar nemzeti csapat a C jelű selejtezőcsoportban hét mérkőzés után két győzelemmel és öt vereséggel, hat ponttal, Máltát és Moldovát megelőzve az ötödik helyen áll.

Várhidi Péter tanítványai az augusztusi, világbajnoki címvédő elleni barátságos mérkőzés után szeptember 8-án, Budapesten a bosnyákok ellen szerepelnek, négy nappal később pedig Törökországba látogatnak.

Októberben Málta ellen játszik a válogatott, novemberben pedig Moldova és Görögország lesz az ellenfél.
Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53
Ezek is érdekelhetik