Wisla: „Guzmics Richárd több mint Terminátor"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 18:28
Továbbra is kiváló a sajtója a lengyel élvonalban játszó Guzmics Richárdnak: több lengyel lap is a magyar labdarúgót látta – holtversenyben – a Wisla Kraków legjobbjának a Górnik Leczna ellen szombaton 2–0-ra megnyert bajnokin.

Az ekstraklasa.net és a dziennikpolski24.pl egyaránt Guzmics Richárdnak és az első gólt szerző Rafal Boguskinak adta a legjobb osztályzatot (8-ast, illetve 7-est) a Wislában, míg a sportekspres.pl – amely öt pontba szedte, miért győztek a Górnik ellen – első helyen a Guzmicsra és Arkadiusz Glowackira épülő krakkói „vasfüggönyvédelemre" hívta fel a figyelmet.

Az említett két osztályozó oldal kiemelte: az idény elején igazolt, már korábban is dicsért Guzmics nemcsak védekezésben, hanem az ellenfél térfelére átlépve is megtette a magáét.

„Nem szoríthatjuk őt a védelem Terminátorának szerepébe; a Górnik térfelén és a támadások indításában is olyat nyújtott, ami felfelé húzta az osztályzatát" – indokolja a 8-ast az ekstraklasa.net.

A Wisla a második helyen áll a lengyel bajnokságban – 16 forduló után négypontnyi a lemaradása a Legiától –, következő ellenfele a középmezőnyben állomásozó Piast Gliwice lesz péntek este idegenben.

Legfrissebb hírek

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
4 órája

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
7 órája

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
8 órája

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
22 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
Tegnap, 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
Tegnap, 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
Tegnap, 7:20

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45
Ezek is érdekelhetik