MLS: Gazdag a 97. percben lőtt góllal mentett pontot csapatának – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.21. 07:31
null
Gazdag Dániel tizenegyese a Charlotte ellen (Fotó: Getty Images)
Gazdag Dániel 97. percben szerzett gólja pontot ért a Philadelphia Unionnak az Egyesült Államok profi labdarúgó-bajnokságában (MLS): a magyar légiós tizenegyesből egyenlített a Charlotte otthonában vívott, 2–2-re végződő, magyar idő szerint csütörtök hajnali mérkőzésen.

Bő egy óra elteltével a Charlotte 2–0-ra vezetett, ám a Philadelphia képes volt talpra állni: a csereként beálló Quinn Sullivan a 70. percben szépített, majd Gazdag Dániel a 97. percben gólra váltott egy tizenegyest. A pontszerzés – a többi eredmény ismeretében – azt jelentette, hogy a Keleti főcsoport negyedik helyén álló Union a hátralévő mérkőzésektől függetlenül biztossá tette szereplését az idei playoffban.

A szerdai mérkőzést végigjátszó Gazdag az idei 20. gólját szerezte a Philadelphia összes tétmérkőzését figyelembe véve, és megerősítette kiváló büntető-végrehajtási mutatóját: 18-ból 18-at rúgott be (kupabeli szétlövések nélkül), a bajnoki alapszakaszban 11-ből 11-et.

GAZDAG DÁNIEL TIZENEGYESE


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Sporting KC-nek is van még esélye a rájátszásba kerülésre, bár a szerda esti hazai vereség után az eddiginél kevesebb: a Sallói Dánielt végig a soraiban tudó SKC 3–0-ra kikapott a Nashville-től. A Nyugati főcsoport 11. helyén álló SKC kétpontos lemaradásban van a már wild card-pozícióban lévő Dallastól, igaz, két mérkőzéssel többet játszott.

Vermes Péternek, az SKC edzőjének ez volt a 700. MLS-mérkőzése – beleszámítva a játékoskoriakat is –, ezzel rekorder a ligában.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Lionel Messi csapata, az Inter Miami ellenben győzött – 4–0-ra verte a keleti sereghajtó Torontót, és őrzi a reményt a playoff elérésére –, ám az argentin világbajnok csak a 37. percig volt részese az eseményeknek, akkor izomsérülés miatt le kellett cserélni. Ugyanígy járt nem sokkal korábban Jordi Alba is. Gerardo Martino vezetőedző szerint egyikük sem léphet pályára a vasárnapi bajnokin, és a jövő szerdai US Open Cup-döntőn is kérdéses a játékuk.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
KELETI FŐCSOPORT
1. Cincinnati 29 17 8 4 47–33 14 59
2. Orlando City 29 14 8 7 45–36 9 50
3. Columbus Crew 29 14 6 9 60–41 19 48
4. Philadelphia Union 28 14 6 8 51–35 16 48
5. New England 28 13 9 6 47–34 13 48
6. Atlanta United 30 12 10 8 57–46 11 46
7. Nashville SC 28 12 7 9 35–27 8 43
8. Montréal 29 11 4 14 29–41 -12 37
9. D.C. United 30 9 9 12 38–39 -1 36
10. New York City 30 7 13 10 30–36 -6 34
11. Chicago Fire 29 8 9 12 32–45 -13 33
12. Charlotte 28 7 12 9 36–45 -9 33
13. Inter Miami 28 9 4 15 36–44 -8 31
14. New York RB 29 7 10 12 25–34 -9 31
15. Toronto 29 4 10 15 24–45 -21 22
NYUGATI FŐCSOPORT
1. St. Louis City 30 15 5 10 56–38 18 50
2. Seattle Sounders 30 12 9 9 37–31 6 45
3. Los Angeles 29 12 8
9 44–34 10 44
4. Houston Dynamo 29 12 7 10 41–33 8 43
5. Vancouver Whitecaps 28 11 8 9 46–41 5 41
6. Real Salt Lake 29 11 7 11 40–44 -4 40
7. SJ Earthquakes 30 10 10 10 35–39 -4 40
8. Portland Timbers 30 10 9 11 38–46 -8 39
9. Dallas 28 10 8 10 33–32 1 38
10. Minnesota United 29 9 10 10 37–38 -1 37
11. Sporting KC 30 9 8 13 39–43 -4 35
12. Austin 29 9 7 13 40–46 -6 34
13. LA Galaxy 28 8 9 11 39–48 -9 33
14. Colorado Rapids 28 4 10 14 19–42 -23 22

Az október 22-én záruló alapszakasz során minden csapat 34 mérkőzést játszik.
A csoportok első hét-hét helyezettje bejut a playoffba, a 8-9. helyezettek a wild card-körben vívhatják ki a kvalifikációt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik