Légiósok: Gazdag Dániel, a tizenegyes-specialista

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2023.09.20. 06:39
null
Gazdag Dániel tízből tíz tizenegyest értékesített eddig az MLS-idényben (Fotó: Philadelphia Union)
Gazdag Dániel, a Philadelphia Union irányító középpályása beszélt gyors visszatéréséről, elképesztő statisztikájáról, rekordról, valamint a válogatott októberi mérkőzései is szóba kerültek.

 

VÉGÜL EGY BAJNOKIT sem kellett kihagynia Gazdag Dánielnek: bár az észak-amerikai profi ligában szereplő (MLS) Philadelphia Union 27 éves középpályása a szeptember 4-i, New York RB elleni mérkőzésen (4–1) megsérült (góllövés közben megcsúszott a jobb lába, a diagnózis szerint csontödéma alakult ki a térdében), tizenhárom nappal később végigjátszotta a Cin­cinnati elleni (2–2) összecsapást. Olyannyira, hogy gólt is szerzett.

„A mérkőzésen nem éreztem semmilyen fájdalmat, ezért is lehettem az első perctől az utolsóig a pályán – mondta lapunknak Gazdag Dániel, a Philadelphia Union hússzoros válogatott irányító középpályása. – Klasszikus gyulladásos problémával küszködtem: az egyik nap egyáltalán nem fájt a térdem, másnap viszont éreztem, kicsit szúr, kellemetlen volt. A Cincinnati ellen is így történt: a bemelegítésnél kissé fájt a lábam, de nem volt vészes. Örülök, hogy a térdem jól reagált a kezelésekre, boldog voltam, amikor biztossá vált, játszhatok a rangadón. Az persze bánt, hogy félidei kétgólos előnyünk dacára sem tudtunk nyerni – többször is éreztem és tapasztaltam a csapaton, hogy ha vezetünk, de kapunk egy gólt, hamar elveszítjük az önbizalmunkat, ezután rendre csapkodóvá és kapkodóvá válik a játékunk, sajnos legutóbb is ez történt. Az némi gyógyírt jelent, hogy kiharcoltam, majd értékesítettem egy tizenegyest.”

Gazdag Dániel már tizenkét gólos a bajnokságban, tízet (!) tizenegyesből szerzett – tíz próbálkozásból! Az MLS történetében még nem fordult elő, hogy valaki tíz alkalommal eredményes legyen tizenegyesből egy idényben, a magyar futballista a csúcstartó.

„Ahogy mondani szokták, ezt is be kell lőni: örülök, hogy százszázalékos a mutatóm. Hogy mi a titok? Nincs titok. A lényeg, hogy magabiztosan kell odaállni a labda mögé. A lövés előtt mindig van egy megérzésem, hová rúgom, de figyelem a kapust, hogy elmozdul-e a lövés előtt vagy sem. Fele-fele az arány: ha igen, és ezt idejében észreveszem, nincs gond, megcélzom a másik oldalt, ha kivár, erővel kell valamelyik sarkot meglőni, jó eséllyel nem ér oda. A góllövőlista továbbra is rendkívül szoros, hiszen hárman is tizennégynél tartanak: még hét bajnokit játszunk, vagyis lesz lehetőségem az élre állni, ez motivál. Főleg úgy, hogy az előző idényben huszonkettőig jutottam, úgy érzem, azzal a gólszámmal most az élen végeznék, tavaly »csak« a második helyre volt elég. Sűrű program vár ránk, magyar idő szerint csütörtök hajnalban megint pályára lépünk, a Charlotte otthonában, tizennyolc nap alatt hat bajnokira kerül sor, háromnaponta játszunk, szerencsére csak kétszer idegenben. Megbeszéltem Jim Curtin vezetőedzővel, nyugodtan szólhatok, ha kicsit fáradtnak érzem magam vagy fáj a lábam, akkor inkább kihagy egy-egy bajnokin, csak ne történjen nagyobb baj. A legfontosabb, hogy ne sérüljek meg újra.”

Már csak azért sem, mert kevesebb mint egy hónap múlva, október 14-én következik a Szerbia elleni, majd három nappal később a Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtező.

„A csontödémám miatt, ugye, nem utazhattam haza a válogatotthoz, így nem játszhattam a szerbiai Eb-selejtezőn. Természetesen itthonról néztem a meccset, boldog voltam, hogy nyertünk kettő egyre, így a csapat nagy lépést tett az Európa-bajnoki szereplés felé, persze még messze a vége. A másik szemem viszont sírt, hiszen nem lehettem ott a srácokkal, nem segíthettem. Óriási érvágás a csapatnak, hogy Willi Orbán megsérült, hiszen így fontos láncszem esett ki a védelem közepéről. Willi egyébként csöndes, visszafogott srác, de a pályán igazi vezéregyéniség, rendkívül jó futballista. Azt nem mondom, hogy ő nem lehet ott a pályán, én viszont reményeim szerint igen, mert velem nem lenne kisegítve a védelmünk. A Puskás Arénában biztosan telt ház lesz, de észnél kell lennünk, a szerbek Belgrádban is bizonyították, hogy erősek, és Litvánia is kellemetlen ellenfél, ráadásul műfüvön kell játszani – négy éve futballoztam ott a Honvéddal Európa-liga-mérkőzésen, egy egyre végeztünk, de az a játéktér nem a labdarúgók álma. A lényeg persze, hogy nyerjünk – és ebben én is segíteni akarok.”

Legfrissebb hírek

Messi góllal, csapata döntetlennel avatta fel az Inter Miami új stadionját

Minden más foci
21 órája

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Sporttörténeti ritkaság: Messi az első aktív játékos, akiről lelátószektort neveztek el

Minden más foci
2026.03.27. 16:57

Antoine Griezmann az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.03.24. 15:21

Messi megelőzte Pelét a szabadrúgásgólok számában

Minden más foci
2026.03.23. 13:06

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
2026.03.21. 18:07

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Hivatalosan is hosszabbított Sallói Dániellel a Toronto FC

Minden más foci
2026.03.17. 19:38
Ezek is érdekelhetik