Légiósok: Sallai Roland szeme világa volt a műtét tétje, édesapja az ellenfele eltiltását követeli

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.09.14. 14:19
null
Sallai Roland (Fotó: AFP)
Kedd délelőtt Freiburgban megműtötték Sallai Rolandot, a német Bundesliga élvonalában szereplő Freiburg magyar válogatott labdarúgóját, akit – mint nehezen felejthető – szeptember 3-án, a Bayer Leverkusen elleni idegenbeli bajnoki mérkőzés 5. percében rúgott szemen a leverkuseni védő, Jonathan Tah. A 36-szoros magyar válogatott játékos napokig ki sem tudta nyitni a bal szemét, úgy be volt dagadva, emiatt nem is tudták megvizsgálni. Az orvosok egy ideig bíztak benne, hogy elkerülhető a műtét, ám végül nem maradt más választásuk, mint az operáció.

 

„A legfontosabb, hogy úgy tűnik most, jól van Roli, elvileg jól sikerült a műtét, szerdán még benn kell maradnia a kórházban, de bízunk benne, hogy csütörtökön már kiengedik – mondta a Nemzeti Sportnak Roland édesapja, Sallai Tibor, aki az eset után kiutazott a fiához Freiburgba. – Rendkívül fel vagyok dúlva, mivel kiderült, hogy a műtétre azért van mindenképpen szükség, mert a fiam szeme világa forgott veszélyben. Mire lement a duzzanat, és ki tudta nyitni a szemét Roli, már jól látható volt, hogy az a szeme hátrébb van, mint a másik, emiatt kettős látása alakult ki. Ráadásul a műtét közben is felléptek komplikációk, akkor derült ki – ezt a röntgen sem tudta kimutatni –, hogy a szeme mögötti üregben több csontja is eltört, ezért csúszott hátrébb a szeme. Így oda fémlemezt kellett beépíteni, ami valószínűleg végleg benn is marad. Az orvosok elmondása szerint nagyon bonyolult műtét volt, szerencsére jó kezekben volt, egy nagyon híres és elismert szemspecialista végezte el a beavatkozást. Most még megfigyelés alatt áll, hogy nem vérzik-e be a szeme, mert ha igen, akkor esetleg újabb műtétre lesz szükség, de abszolút bizakodóak vagyunk.”

Sallai Tibor lapunknak elmondta, hogy a teljes gyógyulás az orvosok szerint mintegy három hónapot vehet igénybe.

„Ez nem jelenti azt, hogy addig nem edzhet vagy nem játszhat, lehet, hogy akár egy hónap múlva pályára léphet, de orvosi értelemben ennyi a gyógyulási idő – fogalmazott. – Sajnos a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekről biztosan lemarad, de bízunk benne, hogy novemberben Görögország ellen már ott lehet a válogatottban.”

Sallai Tibor (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Sallai Tibor (Fotó: Nemzeti Sport, archív)

 

Sallai Tibor nem titkolja: rendkívül felháborítónak tartja, hogy a fia szemsérülését okozó Jonathan Taht utólag nem tiltják el. Mint ismert, a 16-szoros német válogatott játékos az eset után is csak sárga lapot kapott brutális tettéért a játékvezetőtől.

„Ez nem egy vétlen összefejelés vagy szerencsétlen ütközés volt, ami gyakran előfordul a futballpályán, tudom, milyen az, magam is profi futballista voltam, hanem konkrétan fejbe, vagyis szemen rúgta a Leverkusen játékosa Rolit, pedig pontosan látta, hogy ott van a feje – mondja az édesapa. – Az, hogy a játékvezető a helyszínen úgy ítélte meg, hogy csak sárga lapot érdemel kiállítás helyett, az egy dolog, de utólag is el lehetne tiltani a videofelvételek és Roli diagnózisa alapján. Mélyen elkeserít, hogy semmi jelét nem látom annak, hogy a Német Labdarúgó-szövetség egyáltalán foglalkozna az esettel, vagy forszírozná a német játékos eltiltását. Pedig az nagyon nincs rendjén, hogy miközben kedden a fiam a műtőasztalon fekszik, a Leverkusen játékosa az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen örömködik. Láttam egy műsort az Arena4 csatornán, ahol ez az eset volt a téma, a szakértők közül Bánki József mindvégig Roli mellett foglalt állást, és szerinte is rögtön piros lapot kellett volna kapnia Tahnak, de a korábbi játékvezető, Bede Ferenc azt magyarázta, hogy ma már mások a szabályok, és megvédte a játékvezetőt. De könyörgöm, a Leverkusen futballistája olyan sérülést okozott egy másik játékosnak, ami nem csupán annak a pályafutását veszélyeztette, hanem könnyen maradandó szervi sérülést okozhatott volna. Ha csak néhány milliméterrel arrébb van a törés, könnyen megvakulhatott volna arra a szemére.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik