Légiósok: Sallai lehet Immobile utódja a Laziónál – sajtóhír

R. D. P.R. D. P.
2023.02.12. 10:42
null
Sallai Roland idén nyáron távozhat Freiburgból (Fotó: Getty Images)
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio érdeklődik a magyar válogatott támadója, Sallai Roland iránt. A római együttes csak pénzügyi okok miatt nem tudta januárban megszerezni a Freiburg játékosát, ám júniusban létre jöhet az átigazolás – értesült róla az Il Messaggero.

 

Az olasz forrás úgy tudja, hogy a Lazio sportigazgatója, Igli Tare szinte mindenben megegyezett Sallai Roland nyári transzferéről – az átigazolás kis híján már januárban megvalósult, ám a római klubnál az úgynevezett likviditási index nem tette lehetővé az üzletet.

Sallai olasz menedzserre váltott – 20 millióért viheti a Lazio?

Az Il Messaggero ugyanakkor megjegyzi, a transzfer szempontjából fontos, hogy Tare kontraktusa lejár az idény végén, így Sallai átgazolásához szükséges a sportigazgató szerződéshosszabbítása is.

A forrás szerint a 25 éves Sallaira középcsatárként számítanának a Laziónál, hosszú távon ő pótolná Ciro Immobilét.

Mint ismert, Sallai tavaly év végén menedzsert váltott, azóta az olasz Alessandro Lucci ügynökségének a tagja, amely kulcsszerepet játszott többek között Matías Vecino Lazióba igazolásában is. A Nemzeti Sport úgy tudja, Sallai azért is váltott menedzserfronton a német székhelyű Rogonról, mert klub- és országváltásban is gondolkodik – korábban a Fiorentina és a Sevilla érdeklődéséről is lehetett olvasni.

Sallai – aki eddig 38-szor viselte a címeres mezt – jelenlegi értékét a Transfermarkt 12 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
2026.09.21. 11:36

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41